Hirdetés

Ismét gyorsulni kezdett a globális növekedés üteme

Fél éve nem mért magasságba emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma, alátámasztva azt a reményt, hogy az év eleje óta lassuló globális növekedés üteme elérhette mélypontját, és ismét gyorsulni kezdhet – közölte az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított, globális, összágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) alapján.

Hírösszefoglaló

2012. október 05., 08:442012. október 05., 08:44

A JP Morgan minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból hozzáadottérték-súlyozással képzett, saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét.

Szeptemberről szóló kimutatásában a ház közölte, hogy az általa kiszámított összágazati kibocsátási mutató a múlt hónapban 52,5-re – március óta a legmagasabbra – emelkedett az augusztusi 50,9-ről. A JP Morgan szakelemzőinek számítási modellje szerint a legutóbbi három hónap BMI-átlaga erre az időszakra vetítve 1,7 százalékos, a szeptemberi globális BMI-mutató pedig 2 százalékos éves szintű pillanatnyi világgazdasági növekedésnek felel meg. A ház közgazdászainak prognózisa szerint a negyedik negyedévben – a jelenlegi kiegyensúlyozott előrejelzési kockázatokat figyelembe véve – 2,3 százalékra gyorsulhat a világgazdaság éves növekedési üteme.

Más nagy londoni házak ugyanakkor meglehetősen borúlátók a világgazdaság rövid távú kilátásaival kapcsolatban. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minap Londonban ismertetett, új, negyedéves globális előrejelzése a világgazdaság egészében erre az évre 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2014-ben 3 százalékos növekedéssel számol. Ez a prognózis 2012-re 0,1, a jövő évre 0,2 százalékponttal rosszabb a Fitch előző, júniusban összeállított, negyedéves becslésénél.

A cég 2014-re most adott először globális növekedési prognózist.  A Fitch új előrejelzése szerint az euróövezeti gazdaság az idén félszázalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,3 százalékkal növekszik; ezek 0,1, illetve 0,6 százalékponttal visszavett prognózisok. A Fitch Ratings londoni elemzői ugyanakkor közölték, hogy ez csak az alapeseti forgatókönyvük, és az amerikai költségvetési törvényben előírt, 2013-ban hatályba lépő, automatikus amerikai államháztartási hiánycsökkentő intézkedéscsomagot a legnagyobb egyedi, rövid távú kockázatnak tekintik a világgazdaság kilábalására.

A hitelminősítő szakértői szerint a kongresszus és a Fehér Ház közötti tavalyi adósságlimit-vita kompromisszumos megoldásának részeként kidolgozott költségvetési csomag radikális intézkedései – ha valóban jelenlegi formájukban lépnek életbe – a legjobb esetben is megfelezhetik a világgazdaság jövő évi növekedési ütemét a cég által alapesetben jósolt globális bővüléshez képest, sőt – bár nem ez a Fitch központi forgatókönyve – recesszióba is sodorhatják az Egyesült Államokat és a világgazdaság egészét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés