
A Vodafone a telefontársaság közölte, hogy az árnövekedés szükséges a szolgáltatások „magas színvonalának” fenntartásához
Fotó: Gecse Noémi
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
2025. július 16., 19:402025. július 16., 19:40
A Vodafone brit távközlési szolgáltató bejelentette romániai ügyfeleinek, hogy ismét emeli mobil előfizetéseinek díját 1,3 euróval – áfával együtt.
„Ha nem ért egyet a módosításokkal, a szerződést egyoldalúan felmondhatja a jelen értesítéstől számított 30 napon belül, ingyenesen. Ebben az esetben, ha részletfizetéssel vásárolt telefont, a fennmaradó részleteket ki kell fizetnie. Továbbra is kérheti a fennmaradó részletek havi fizetését, kivéve, ha a telefonszámát feltöltőkártyával vagy másik hálózatba való áttéréssel kívánja használni” – közölte a vállalat.
A lépést akkor a mobilkommunikációs szolgáltatások költségeinek emelkedésével indokolták.

Tavaly több mint 860 biztonsági incidens tette részlegesen elérhetetlenné az internet-, telefon- és televíziós szolgáltatásokat Romániában, ami 70 százalékkal több, mint 2023-ban, amikor 497 üzemzavart regisztráltak.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!