Ingatlanhitel önrész nélkül

Szakértők szerint egyelőre nem várható jelentős módosulás a kérelmek elbírálása kapcsán. Immár négy banknál igényelhetnek az érdeklődők kedvezményes körülmények között ingatlanhitelt, miután a Román Nemzeti Bank a Román Kereskedelmi Bank (BCR) erre vonatkozó kérelmét is kedvezően bírálta el. A pénzintézet az Alpha Bank, a BRD– Groupe Société Générale, valamint a Volksbank után kapta meg a központi bank engedélyét az önrész nélküli vagy alacsony önrészű ingatlanhitelek folyósítására.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. június 22., 00:002007. június 22., 00:00

A könnyített eljárással folyósítható hitel velejárója, hogy megsz?nnek az eddigi korlátozások, így az ügyfél jövedelmének nagyobb hányada arányában adósodhat el. Így a BCR esetében az igényl? akár fizetése 65 százalékát is befizetheti havi törleszt?részletként. Ugyanez az arány a BRD-nél 70 százalék.

A BCR illetékesei közölték, az ügyfelek legkorábban e hónap végén igényelhetnek az új körülmények között ingatlanhitelt.

A hitel odaítélésének és a részletek kiszámításának kritériumai között figyelembe veszik, az ország melyik régiójában él az igényl?. Amennyiben ingatlanvagyont jelölnek meg fedezetként, a BCR négy, az igényl?vel nem azonos háztartásban él? kezes jelentkezését is elfogadja. Az új normák szerint az önrész mértékét (amely 0 és 25 százalék között váltakozhat) a hitel jellegének függvényében állapítják meg. A bank egyúttal felhagy azzal a gyakorlattal, amelynek értelmében eddig 133 százalékos fedezetet kellett felmutatni az ingatlanhitelek igénylése esetén. Az új szabályozás szerint a fogyasztási hitelek fedezetének értéke a hitel összegének 0 és 100 százaléka között mozoghat, az ingatlanhitelek esetében pedig a fölvett összeg legkevesebb nyolcvan százalékát kell kitennie.

A Volksbanknál szintén a jövedelem 65 százalékának terhére adósodhatnak el az ügyfelek, a pontos arányt a nettó jövedelem alapján állapítják meg. Az Alpha Banknál ugyancsak 65 százalék a fels? határ, és ugyanilyen kritériumok alapján számítják ki az arányt. Az új gyakorlat ugyanakkor annyiban nem hoz változást a korábbiakhoz képest, hogy az továbbra is a nagy vagy igen nagy jövedelemmel rendelkez?k számára a legkedvez?bb.

Szakért?k szerint egyébként az újfajta hitelezési rendszer elterjedése nem lesz különösebb befolyással az ingatlanpiacra. George Ivan, a DTZ Echinox befektetési tanácsadó ingatlanrészlegének munkatársa szerint áremelkedés ugyan várható, de az nem lesz jelent?s mérték?, mivel a fizet?képes kereslet nem növekszik jelent?sen. Véleménye szerint a hitelek könnyítése a lakóparkok piacára lesz majd hatással, ahol a lakások többségét ingatlanhitel igénybevételével vásárolják meg. „A leginkább azonban a régi tömbházlakások piacát befolyásolja, mivel azon ügyfélkör szorul rá leginkább az ingatlanhitelekre, amely els?sorban ezen lakások iránt érdekl?dik” – mutatott rá Ivan.

Más elemz?k viszont arra figyelmeztetnek, hogy a pénzintézetek óvatossága miatt egyel?re nem juthatunk majd önrész nélkül hitelhez. Ezen vélemények szerint a könnyítéseket három fázisban vezetik majd be. Az els? fázisban az önrész még megmarad, a másodikban viszont már a régi lakások értékének függvényében csökken. Amennyiben ezek értéke jelent?s mértékben esik, a bankok által vállalt kockázat mértéke is nagyobb. A bankok közötti verseny ugyanakkor elejét veszi a túlságosan magas kamatok megállapításának. A harmadik szakaszban aztán várhatóan teljesen elt?nik az önrész, ugyanakkor várható, hogy a hitelintézetek nagyobb érték? fedezetet követelnek majd meg.

B. L.


A takarékpénztár is beszáll

A Takarék- és Letéti Pénztár (CEC) számításai szerint a jegybank egy hónapon belül megadja az engedélyt számára is a kedvezményes hitelek folyósítására. A CEC szakért?inek tervei szerint az eladósodás mértékét a jövedelem 55–60 százalékában állapítanák meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium
2025. szeptember 02., kedd

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek

Jelentős változásokon megy keresztül a gépjárműadó 2026. január 1-től Romániában. A gépkocsikra kivetett adót új alapokra helyezik: figyelembe veszi a környezetvédelmi besorolást, valamint új számítási mutatókat is tartalmaz.

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek