Május folyamán összesen 201,4 millió eurót kell Romániának visszafizetnie a nemzetközi hitelezőktől – Nemzetközi Valutaalap (IMF), Európai Bizottság, Világbank – 2009-ben igényelt készenléti kölcsönből.
2013. május 02., 17:342013. május 02., 17:34
Az első, 33,8 millió eurós részletet május 10-én kell folyósítani az Európai Uniónak, ez az összeg egyébként csak a kamatoknak és kezelési költségeknek az ellenértéke. Öt nappal később hasonlóképpen a kamatoknak és más költségeknek megfelelő két millió euró megy a Világbank számlájára, míg május 23-án már hitelrészlet törlesztésre kell 154,6 millió eurót utalni a hitelezőknek, s további 11 millió eurót kamatokra és kezelési költségre.
Amint arról korábban beszámoltunk, Romániának az idei év folyamán összesen 1,164 milliárd eurót kell visszafizetnie a kölcsönből, az első négy hónap során ebből már 227,1 millió eurót törlesztettek. 2009-ben az akkori kormány egy 24 hónapos futamidejű készenléti hitelről kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal 12,95 milliárd euró értékben, s további 19,95 milliárd euró értékű mentőcsomagról állapodott meg a trojkával. Románia végül a rendelkezésére álló nyolc hitelrészletből hetet hívott le, összesen 11,9 milliárd euró értékben. A törlesztés során a csúcsot a 2015-ös esztendő jelenti majd, amikor 1,826 milliárd eurót kell átutalni a hitelezők bankszámlájára.
Mint ismeretes, Románia 2011-ben újabb készenléti hitelmegállapodást kötött a trojkával, összesen 3,5 milliárd értékben.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
szóljon hozzá!