
Több mint 50 ezer munkavállalót várnak idénymunkára a nyugat-európai munkáltatók. Mint a Tjobs.ro álláskeresési platform szerdai közleményéből kiderül, a január–május közötti periódusban több mint félszázezer hasonló állás volt meghirdetve, és június elején ez a tendencia továbbra is érvényes maradt.
2015. június 03., 16:362015. június 03., 16:36
2015. június 03., 16:382015. június 03., 16:38
Mint Csatlós Orsolya, a Tjobs szóvivője rámutatott, az alkalmi, illetve idénymunkák kezdete nagymértékben függ a munkakörtől és a munka típusától, de általában április–májustól kezdődően szeptember–októberig tart.
Az idegenforgalomban például már januártól megnyílnak a lehetőségek a potenciális munkavállalók számára, mivel a panzióknak, hoteleknek időben kell biztosítaniuk és fel kell készíteniük a személyzetet. A mezőgazdaságban eközben a nyári időszakban kezdődnek a toborozások, s kitartanak az őszi hónapokra is, leginkább az olyan munkák esetében, amelyeket üvegházakban végeznek.
Mint a közlemény leszögezi, a szezonmunkák nem csak azért olyan ígéretesek, mert viszonylag rövid időre szólnak, és nem kell a családtól, barátoktól hosszú időre elszakadni, hanem mert nagyon kevés szakmai tapasztalatot igényelnek – van, hogy egyáltalán nincsenek hasonló feltételek, továbbá sem végzettségi, sem tanulmányi megkötés nincs.
Szobalányok, takarítók esetében például nem szükséges hasonló területen szerzett tapasztalat, és elég a kezdő idegennyelv-ismeret. Felszolgálók, szakácssegédek esetében 1-3 év közötti tapasztalatot kérnek, erős idegennyelv-ismerettel. A mezőgazdaságban és az építőiparban viszont elég, ha a csoportból 1-2 személy beszéli a célország nyelvét.
A statisztikák szerint e tekintetben továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb ajánlat idénymunkára – a szigetországban a tavalyi évhez képest megkétszereződött a felkínált lehetőségek száma, mióta a román és a bolgár munkavállalók esetében már nem szükséges a munkavállalási engedély. Angliát Görögország, Németország, Hollandia, Olaszország és Dánia követi.
A január–május közötti periódusban a legvonzóbb munkakörnek a hotel-turizmus számított több mint 21 ezer pályázattal. Az építőipari munkák iránt is nagy volt az érdeklődés, ezt több mint 13 ezer pályázat igazolja. Az idősgondozás és a mezőgazdaság szinte azonos szinten vonzó, mindkettőre több mint 10 ezer jelentkezést mértek.
A Tjobs közleményéből ugyanakkor arra is fény derül, hogy az állandó, hosszú távú álláslehetőségekhez viszonyítva, a bérezések az idénymunka esetében kissé alacsonyabbak, de ennek ellenére számos kiegészítő szolgáltatást kínálnak a munkáltatók.
Hotel/turizmus kategóriában például nettó 800–900 euró között mozognak a bérezések, de emellett a szállás és az étkezés is biztosított. A mezőgazdaságban és az építőiparban eközben la egmagasabb fizetések akár nettó 1000–1500 euróra is rúghatnak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!