Hirdetés

Első otthon: idén huszonötezren igényeltek hitelt

Mintegy 25 ezer magánszemélynek biztosítottak idén kedvezményes bankkölcsönt az Első otthon program keretében, a hitelek összértéke pedig elérte a 900 millió eurót, míg a kölcsönök átlagos értéke 36 ezer euró volt – számolt be a programért felelős országos alap (FNGCIMM). 

2014. december 18., 15:082014. december 18., 15:08

Az Első otthon rendkívül sikeres volt ebben az évben: a szeptember–novemberi időszakban a felvett kölcsönök száma 52 százalékkal emelkedett a megelőző év azonos időszakához képest – összesen 7567 ingatlant vásároltak kedvezményes hitelből –, míg a finanszírozás értéke 59 százalékkal, 278 millió euróra bővült.

Az illetékesek arról is beszámoltak: a program 2009-es elindítása óta 130 ezer, összesen közel 5 milliárd euró értékű hitelszerződést kötöttek az akcióban résztvevő bankok. A legtöbb kölcsönt – 35 ezret, az összes hitel 27 százalékát – Bukarestben igényelték, ezt követi Ilfov megye (11 ezer, 8,8 százalék), míg Erdélyben Kolozs megyében (9100, 7 százalék) és Temes megyében (7600, 6 százalék) volt a legsikeresebb a program.

Az ügyfelek többsége, 51 százalékuk kétszobás lakást vásárolt a bankkölcsönből, 30 százalékuk háromszobás lakrészt választott, míg a garzonok aránya 11 százalék, a négyszobás ingatlanok pedig 6 százalékot tesznek ki, ugyanakkor ebben az évben megugrott az érdeklődés a háromszobás lakások iránt. Az Első otthon keretében megvásárolt lakások 69 százalékát 2008 előtt építették.

Az országos alap emlékeztetett: ebben az évben, az ünnepek környékén indítják el a gépkocsivásárlásra elsősorban fiataloknak kedvezményes hitelt biztosító Első autó programot.

Darius Vâlcov pénzügyminiszter nemrég arról számolt be, hogy jövőre kibővítenék az Első otthon és az Első autó programot is, így már nemcsak az első ingatlant vagy gépkocsit megvásárló magánszemélyek igényelhetnének kedvezményes hitelt.

Az Első autó programra vonatkozó alkalmazási módszertan szerint egyébként más-más feltételeknek kell megfelelniük a 35 év alatti és az annál idősebb igénylőknek. A hitelszerződés megkötésekor a 35 évesnél nem idősebb ügyfeleknek a vásárolandó autó értékének legalább 5 százalékát kell befizetniük előlegként, esetükben pedig a kedvezményes bankkölcsön az összeg legfeljebb 95 százalékát fedezi, a többit önrészből kell megoldaniuk.

Ez a 95 százalékos hitel nem tartalmazza a kamatok és más banki illetékek értékét. A 36 éves, illetve ennél idősebb személyek számára ehhez képest a bankkölcsön minimum 10 százalékát számítják fel előlegként, a hitel ugyanakkor a gépkocsi árának legfeljebb 90 százalékát fedezi.

Az ügyfélnek emellett kötelessége lesz általános érvényű, mindenre kiterjedő CASCO biztosítást kötni, a hitel futamideje alatt – amely nem haladhatja meg a hét évet – pedig nem adhatja el a gépkocsit. A kormány egyébként évi 20 ezer új, kevésbé szennyező autó vásárlását kívánja elősegíteni, ezzel az is a szándéka, hogy a romániai autóiparban, illetve beszállítóknál dolgozó 200 ezer ember munkahelyének megőrzését is segítse.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés