
2013. március 29., 09:172013. március 29., 09:17
A hatékony erdőgazdálkodásról, a fafeldolgozásról és kapcsolódó területekről szóló Robinwood Plus európai uniós projekt utolsó évéhez érkezett. Romániai partner Hargita Megye Tanácsa, részt vesz még Liguria régió (Olaszország, projektvezető), továbbá Limousin Regionális Tanácsa (Franciaország) Kainuu Regionális Tanácsával (Finnország) és Calabria régióval (Olaszország) együtt.
Borboly Csaba az eseményen kiemelte, hogy a megyei közgyűlés bátorítja a helyi fából való építkezést, modern, energiatakarékos, ugyanakkor hagyományos módszerekkel készülő házak építését, ez vonatkozik a középületekre is. Mint rámutatott, helyi alapanyagok felhasználásával a szociális problémákon is lehet segíteni, ezért szerinte a szakoktatásban a faipar felé kell irányítani a fiatalokat. „Hargita megye számára tavaly új gazdasági stratégiát dolgoztunk ki, amelynek fő pillérei a turizmus, az erdőgazdálkodás, a helyi jó minőségű élelmiszerek előállítása és a megújuló energia. A Robinwood Plus projekt mindegyik téren segít bennünket” – hangsúlyozta Borboly.
Mint korábban beszámoltunk, a Robinwood Plus projekt fő célja az erdők sokoldalú szerepének növelése a gazdasági fejlődésben, a környezetvédelemben és az életminőség javításában a vidéki területeken. Hivatalosan 2010 januárjában indult, teljes időtartama 48 hónap, 2013 decemberében ér véget. Összköltségvetése 3 063 463,56 euró, ezt részben az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatta, részben pedig a partnerek. A Robinwood Plus résztvevői tapasztalatcsere révén szeretnék kiegyenlíteni a partner régiók közti fejlettségi szintkülönbségeket.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.