
2013. április 14., 21:182013. április 14., 21:18
A tekintélyes német alapítványok által a migrációs folyamatok vizsgálatára létrehozott tudományos tanácsadó testület (SVR) Berlinben bemutatott jelentése szerint a legutóbbi, 2012 első félévéből származó adatok alapján a bevándorlók kétharmada uniós tagországból érkezik Németországba.
Az adatok trendfordulót jeleznek, Németország a fiatal és jól képzett uniós állampolgárokat mágnesként vonzó célponttá vált. A német lakosság 18,1 százaléka diplomás, míg például az EU-hoz 2004-ben csatlakozott tagállamokból érkező bevándorlók körében meghaladja a 20 százalékot a felsőfokú végzettségűek aránya. A jelentés hangsúlyozza, hogy az uniós állampolgárok nagyobb mértékű bevándorlása révén tavaly 15 év óta először ellensúlyozta a bevándorlás a szociális ellátórendszer terheinek növekedését, amely a demográfiai változásból – vagyis a születésszám csökkenésének és várható élettartam emelkedésének következtében zajló társadalmi elöregedésből – fakad.
A 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária állampolgárait még 2014-ig munkavállalási korlátozások sújtják. Az utóbbi hónapokban felmerültek aggodalmak, hogy a munkaerőpiac teljes felszabadítása nyomán a szegénység elől menekülő románok és bolgárok tömege érkezhet Németországba, ami jelentősen megterhelheti a szociális ellátórendszert. Az SVR szerint ezek az aggodalmak nem megalapozottak; a 2007 óta érkezett románok és bolgárok túlnyomó többsége dolgozni ment Németországba, és nem a hazaihoz képest bőkezű szociális támogatásokért. A munkaerőpiacon legaktívabb, 25 és 44 év közötti korosztályt tekintve például a németországi románok és bolgárok 72,1 százaléka áll munkaviszonyban – mutatták ki az SVR kutatói. „A munkaerő szabad áramlása sikeres modell, hatására igazi európai munkaerőpiac alakul ki” – húzta alá Christine Langenfeld, az SVR elnöke a jelentést bemutató sajtótájékoztatón. A német statisztikai hivatal adatai szerint 2012 első félévében 500 595 bevándorló költözött az országba, ami 66 ezres, 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.