
Átlagosan 30 százalékkal drágul jövőre a kötelező gépjármű-biztosítás (RCA), miután a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) számos elővigyázatossági intézkedést vezet be a biztosítási piacon.
2014. november 19., 15:462014. november 19., 15:46
Az áremelkedés mértékét a Capital.ro gazdasági portál becsülte meg a társaságok által megadott hivatalos adatok alapján. Amint a szakértők rámutattak: mivel az ASF által bevezetett előírások alapján a biztosítótársaságok januártól az RCA-szektorban jegyzett deficitet nem fedezhetik más jellegű kötvények után befolyt összegekből, illetve a kártérítéseket is csak a kötelező biztosítások értékéből fizethetik ki, ezt a hiányt kizárólag a díjszabások emelésével tudják majd betölteni.
A kötelező kötvények eladása után származó bevételek, illetve a kártérítésekre, marketingre és infrastruktúrára szánt kiadások összevetésével a Capital szakértői arra jutottak, hogy a kötelező gépjármű-biztosítási piac 2014 első kilenc hónapjában veszteséges volt.
A társaságok kiadásai átlagosan 30 százalékkal haladták meg a bevétel értékét, vagyis az RCA-kötvényekből származó minden 100 lej után 30 lejt veszítettek a vállalkozások. Ezt a deficitet eddig a más jellegű kötvények után beszedett összegből fedezték a cégek, amelyeknek azonban januártól új bevételi forrás után kell nézniük.
Az elemzők szerint a 30 százalékos drágítás teljes mértékben elfogadható, mivel az elmúlt három évben elővigyázatossági intézkedések nélkül is nagyjából ekkora mértékben emelték a díjszabásokat a társaságok. Az ASF tájékoztatása szerint például év eleje óta idén októberig mintegy 35 százalékkal növekedett a biztosítási díj értéke.
Egy másik módosító intézkedés szerint jövő évtől a cégek évente csak egyszer módosíthatják az RCA-díjszabásokat, ez a szakemberek szerint teljesen összezavarhatja a társaságok hosszú távú stratégiáját.
Az egyik biztosítótársaság igazgatója elmondta: eddig hetente elemezték az ügyféltípusok és a károk értéke közötti összefüggéseket, hogy minél hatékonyabbá tegyék a profitszerzést. „a kötvény értékének meghatározásakor nem elég a gépkocsi típusát figyelembe venni, számos más tényező is rendkívül fontos, ezekhez pedig folyamatosan alkalmazkodni kell” – mutatott rá az illetékes.
A Capital arra is rámutatott, hogy elsőként az olcsóbb díjszabásokat felszámoló társaságok fognak árat emelni, mivel – amint arra a felügyeleti hatóság is felhívta a figyelmet – még mindig óriási eltérés van a három legolcsóbb RCA-t és a többi, nagyobb értékeket feltüntető cégek között.
A legkisebb értékű kötvényeket az Astra, az Euroins és a City Insurance kínálja, ennek nyomán a legtöbb kártérítést is nekik kell megfizetniük, a gazdasági portál becslése szerint így esetükben akár 70-80 százalékos drágulásra is lehet számítani.
Az ASF illetékesei korábban elismerték, hogy a módosítások ugyan a kötvények drágulásához vezetnek, azonban a kártalanítás minőségének javulását és a jelenleg rendkívül veszteséges biztosítási piac stabilizálódását eredményezik az intézkedések, amelyek elmondásuk szerint így az ügyfelek érdekeit is szolgálják.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!