2012. szeptember 24., 08:332012. szeptember 24., 08:33
A bizottság litván tagja hangsúlyozta: az európai szürkegazdaság mérete nagyjából az uniós gazdaság egyötödének felel meg, ami azt jelenti, hogy „minden egyes évben ezermilliárd euró adóbevételtől esik el a közösség”. Szerinte az adóelkerülés visszaszorítása ebből adódóan hatalmas lehetőség az állami bevételek növelésére, amit a mostani válságos időkben ki is kellene használni.
Ezt szolgálja az új bizottsági akcióterv, amely még az idén elkészül. Brüsszel egyebek között sürgeti, hogy vezessenek be egységes minimumszankciókat az adózási jogsértések büntetésére, és hangolják jobban össze a nemzeti pénzügyi hatóságok adatbázisait. Ezzel az uniós határon belüli adóelkerülési műveletek ellen lehetne hatékonyabban fellépni. Harmadik országokkal – vagyis a nem uniós tagállamokkal – kapcsolatban a bizottságot kellene szélesebb jogkörrel felhatalmazni, hogy a huszonhetek egészére vonatkozó adózási tárgyú megállapodásokat köthessen.
„Mindenekelőtt Svájccal kellene egyezségre jutni az adóelkerülés visszaszorításáról, és ezt a tagállamok nagy többsége támogatja is, de Ausztria és Luxemburg ellenállása miatt nem sikerül áttörést elérni” – mondta Semeta a hét végén megjelent összeállításban. Az egyes pénzügyi tranzakciókra kivetni tervezett egységes uniós adóval kapcsolatban elmondta: a bizottság szerint a legjobb megoldás az volna, ha a tagországok az új adó révén keletkező bevétel kétharmadát befizetnék a közös kasszába, és cserébe ugyanekkora mértékben csökkentenék a közös költségvetéshez nyújtott hozzájárulásukat.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.