Hirdetés

Gördülékenyebb a roncsautóprogram

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Sikerült elkerülnie az ócskavastelepek előtti gépkocsitorlódást a környezetvédelmi minisztériumnak a roncsautóprogram idén bevezetett módosításaival.

Krónika

2014. május 27., 16:072014. május 27., 16:07

Amint arról beszámoltunk, a roncsautóprogramként is emlegetett projekt több lényegesen ponton is változott az előző évekhez képest. A nyolcéves – és nem tíz, mint eddig – vagy annál régebbi gépkocsijától megszabadulni vágyó személynek idéntől nem az ócskavastelepen kell kezdenie a folyamatot, hanem annál a márkakereskedésnél, ahonnan az új autót vásárolni szeretné, s ott kapja kézhez a vouchert is, miután a régi járművet kivonták a forgalomból.

Egy másik lényeges újítás, hogy az értékjegyeket nem osztják szét a megyék között aszerint, hogy az adott térségben mennyi régi járművet tartanak nyilván, ehelyett az elektronikus értékjegyeket egyenesen a központi adatbázisból kapják meg a kedvezményezettek, vagyis a szétosztásnál a jelentkezési sorrendet veszik figyelembe.

A környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogramot szabályozó tervezet közvitára bocsátása nyomán arról is döntött, hogy az értékjegyeket nem szakaszokban, hanem egyszerre bocsátják ki. Idén 20 ezer 6500 lejes – immár nem papír alapú, hanem elektronikus – értékjegyet biztosít a környezetvédelmi minisztérium, amelyből 17 ezret magánszemélyek, 3 ezret pedig cégek és közintézmények használhatnak fel.

Elégedettek Sepsiszentgyörgyön

Zökkenőmentesen rajtolt a roncsautóprogram Sepsiszentgyörgyön: előnyt jelent, hogy az értékjegyeket nem osztották le megyékre, így a jelentkezés sorrendjében, az országban bárhol jóváhagyják a régi gépkocsik becserélését – számolt be érdeklődésünkre Pózna Dávid, a városban működő Ariadne ócskavastelep tulajdonosa.

Mint elmondta, idén mostanáig 42 autót vettek át, ez pedig máris sokkal több, mint amennyit a tavaly jegyeztek, hiszen az elmúlt évben mindössze 17 értékjegyet kapott a sepsiszentgyörgyi központ. Az üzletember éppen ezért úgy értékeli, nagy előrelépés, hogy az értékjegyeket nem osztják szét a megyék között aszerint, hogy az adott térségben mennyi régi járművet tartanak nyilván, hanem a központi adatbázisból utalják.

Úgy véli, ez a rendszer sokkal civilizáltabb munkamódszert tesz lehetővé, mint amikor megyékre leosztották az értékjegyeket, és az érintettek már hetekkel korábban leparkolták a kapu előtt a roncsautókat, hogy sorra kerüljenek, beleférjenek a keretbe, mindenki ideges volt, s egyetlen nap alatt, megfeszített munkával osztották ki a vochereket.

Most mindenki addig jelentkezhet, amíg az országos keret tart. Egyébként az értékjegyet idén is átadhatja másnak, aki kivonná forgalomból régi személygépkocsiját, ám nem szeretne újat vásárolni – Kovászna megyében például 1000-1500 lej a piaci ára. 

Kolozsvár: nem bocsátkoznak becslésekbe

A 2014-es roncsautóprogram keretében Kolozs megyében eddig 51 autót vittek be a Remat Rt. fémfeldogozó vállalathoz, ezek közül 45-öt Kolozsváron és hatot Szamosújváron adtak le az autótulajdonosok – válaszolta a Krónika kérdésére Traian Ianciu, a cég kolozsvári ügyvezetője.

Hozzátette: ezekből az adatokból egyelőre még nem tudja egyértelműen megmondani, hogy nőtt vagy csökkent a roncsautóprogram iránti érdeklődés. Tavaly egyébként nagyon jó tapasztalataik voltak, számottevő volt az érdeklődés: első körben 40 értékjegyet kaptak, majd később további 400-at, amelyek kivétel nélkül gazdára találtak.

Marosvásárhely: még egyszer megpróbálták

„Se jót, se rosszat nem tudok mondani a minisztérium legújabb rendelkezéséről” – kommentálta a helyzetet egy Marosvásárhely melletti ócskavas-begyűjtő – neve elhallgatását kérő – vezetője. Mint mondta, az elmúlt években számukra sokkal nagyobb gondot okozott a használtgépkocsi-leadási program, mint amennyi hasznot hoztak a bezúzásra szánt autók.

„Vagy túl nagy sorok gyűltek fel a bejárat előtt, és akkor közlekedésrendészetiek zaklattak, vagy nem volt elegendő voucher, és akkor a gépkocsi-tulajdonosok háborogtak” – tette hozzá. Az üzletember továbbá elmondta, az év elején úgy döntött, amennyiben egy tisztességesebb és végrehajthatóbb szabályzatot dolgoz ki az új környezetvédelmi miniszter, vállalkozásával az idén is benevez a programb –, meg is tette, ám amennyiben most is akadozva fog működni a használt autók begyűjtése, többé az életben nem fogad államilag támogatott roncsautókat.

Székelyudvarhely: haldoklik a projekt

A jelenlegi szabályok szerint működő roncsautóprogram végét jósolják eközben a projektben részt vevő székelyudvarhelyi autókereskedők: az elektronikus értékjegyek felhasználhatóságának nehézségei, illetve pénzhiány következtében elenyésző számú régi autót adnak le tulajdonosaik, hiába a bizonyos fokig megengedő szabályozás.

„Évről-évre kevesebb magánszemély vásárol új autót Romániában” – idézte a statisztikákat Borka Balás Attila, az Euro-Car Trading Kft. gépjármű-kereskedés ügyvezető igazgatója, hozzáfűzve, véleménye szerint idén utoljára szervezik meg ebben a formában a roncsprogramot.

Mint elmondta, számítottak arra, hogy a szabályok változása a program hatékonyságának további csökkenéséhez vezet, az értékjegy ugyanis egy középkategóriás új autó árából körülbelül tíz százalékos árengedményt jelent, az összeg kilencven százalékát pedig sok személy nem tudja előteremteni. Így tehát az autókereskedők nem számítanak különösebb fellendülésre az új gépjárművek eladása terén, annak ellenére, hogy az ország autóparkjának körülbelül felét tízévesnél régebbi személyautók alkotják.

Bertalan Andor, az Autogroup Simó Kft. eladási igazgatója is azt mondja: közel sem számítanak annyi érdeklődőre, mint az előző években. Ennek ellenére úgy vélte, az új szabályok átláthatóbbá tették a roncsprogramot, ráadásul az intézkedések megszüntették azokat a veszekedéseket, amelyek a korábbi, alacsony számú,papír alapú voucher fölött zajlottak.

A roncsprogram során leadni kívánt autókat szintén elfogadó Demaco Kft. igazgatója, Major Miklós szerint a program akkor volt sikeres, amikor három, a mostaninál kisebb értékű vouchert használhattak fel a tulajdonosok. Amikor az emberek egy része eladta az értékjegyét, akkor is többen cserélték le járművüket, mostanra azonban országszerte kevés az érdeklődő.

Idén mindeddig közel félszázan adták volna le kocsijukat náluk, ám szinte mindannyian meghátráltak, amikor meghallották, hogy új autót kellene venniük helyette. „Nem kell új autó az embereknek” – fejtette ki tapasztalatait, hozzáfűzve, leginkább a pénzre volna szükségük, ugyanis aki még a tízévesnél öregebb gépjárművét is nehezen tudta fenntartani, nem fog hatezer eurót fizetni egy újért. Sokan ócskavasként is beadnák a régi járműveket, ám úgy közel sem kapnának annyi pénzt érte, mint amennyit a roncsjegy ért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés