
Agrárvezértermékké és világmárkává válhat a magyar pálinka az elkövetkező tíz évben, az elképzelés megvalósításának feltételeit most mérik fel a szakértők – közölte V. Németh Zsolt.
2013. május 03., 10:392013. május 03., 10:39
Magyarország vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 11. Országos Pálinkafórumon elmondta: megvizsgálják, hogy a kitűzött cél eléréséhez milyen feltételeknek kell megfelelnie az alapanyag-termelésnek, a feldolgozókapacitásoknak, a piackutatásnak és a marketingnek.
Tavaly a Magyarország területén kereskedelmi céllal főzött pálinka mennyisége elérte az 1,76 millió litert, míg a szabad forgalomba bocsátott, bérfőzött párlat mennyisége 11,86 millió litert tett ki. Magyarországon 550 bérfőzést végző szeszfőzde van, a kereskedelmi főzdék száma 86. Az államtitkár jelezte: a kereskedelmi, a bér- és a magánfőzés, a pálinkafőzés egymást kiegészítő szegmensei. Emlékeztetett: 2010 óta a magánszemélyek nemcsak bérfőzésben, hanem saját desztillálóberendezéssel, adóraktári engedély nélkül is előállíthatnak pálinkát.
V. Németh Zsolt úgy vélekedett: szoros a kapcsolat a pálinka és a vidékfejlesztés között, a pálinkafőzésnek ugyanis szerepe van a hagyományok, a helyi kulturális, turisztikai és gasztronómiai értékek megőrzésében.
Piros László, a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület elnöke, nagymester az MTI-nek elmondta az utóbbi tíz évben folyamatosan csökken Magyarországon az égetett szeszes italok fogyasztása. Ez alól kivétel volt a pálinka az utóbbi két évet kivéve. Hangsúlyozta: vissza kell állítani a pálinkaminősítés hitelességét, át kell tekinteni, korszerűsíteni a pálinkára vonatkozó szabályozást, és összefogást sürgetett a pálinkafőzésben érintettek között.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!