
Fotó: Pixabay.com
Rekordot dönt a hitelezés üteme Romániában, a lakossági kölcsönfelvétel megközelíti a több mint egy évtizeddel ezelőtti gazdasági válság szintjét. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint jó jel, hogy a lakosság jobban megfontolja, mire költ, ám nem segíti a gazdaság növekedését a cégek körében tapasztalható alacsonyabb hitelfelvételi hajlandóság.
2021. október 07., 19:122021. október 07., 19:12
A koronavírus-járvány ellenére az elmúlt egy év során a hitelezés üteme elérte a 2008–2009-es gazdasági válság utáni legmagasabb szintet, kiemelkedően teljesítenek a jelzáloghitelek, a bankok kitűnő évet zárhatnak Romániában. A Profit.ro gazdasági portál cikke szerint a kölcsönfelvétel növekedésének hátterében több tényező áll: az infláció, valamint az a tény, hogy a pandémia által meghatározott 2020-as visszaeséshez képest valóban nagyobb mértékű az emelkedés.
Bordás Attila, a LAM Mikrohitel Rt. igazgatóhelyettese lapunknak kifejtette,
Másrészt figyelembe kell venni az infláció emelkedését, hiszen ha tavaly 3 százalékkal nőtt a hitelezés, és 2,5 százalékos volt az infláció, akkor az 0,5 százalékos reálnövekedést jelent.
Eközben idén 10 százalékkal nőtt a hitelpiac, miközben 5 százalékos az infláció, tehát valójában 5 százalékos a hitelek növekedése. Ezért érdemes a tavalyi és a 2021-es adatokat együtt vizsgálni, és összehasonlítani a járvány előtti 2019-es esztendővel, így augusztusra az elmúlt két év átlaga 8–8,5 százalékos növekedést mutat abszolút értékben, ami megfelel az elmúlt 5–6 esztendő átlagának, tehát nem jobb, nem is rosszabb.
– állapította meg az elemző.
Bordás Attila felhívta a figyelmet, hogy érdekes módon 2020-ban egyedül a lakossági fogyasztási hitelek csökkentek összértékben, ami szerinte érett gondolkodásra utal. Míg 2008-ban a válságra utaló figyelmeztető jelek ellenére is rekordokat döntött a fogyasztási hitelek értéke, tehát az emberek televízió, hűtő, fogyasztási cikkek vásárlására vettek fel kölcsönt, tavaly ezek száma és értéke csökkent, ami arra enged következtetni, hogy a lakosság tanult a korábbi válságból: ha intő jelek érkeznek, az ilyen típusú költekezést visszafogják vagy halasztják. A fogyasztási hitelek növekedési üteme az átlag alatt van, ami azt jelzi, hogy az emberek óvatosak a rövid távú befektetésekkel.
A pénzügyi szakértő rámutatott, ehhez hozzájárult az is, hogy a kormány tavaly módosította az Első otthon program feltételeit, megkétszerezve, 70 ezer euróról 140 ezer euróra emelve az igényelhető hitel értékét. Ily módon ha a hitelek száma nem is nőtt, az abszolút érték igen.
Az ingatlanpiac jellemzően a nagyvárosokban pörög, Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon vagy Jászvásáron a gazdasági növekedés, a bérek emelkedésének üteme még mindig meghaladja az ingatlanfejlesztését, így a kereslet nagyobb a kínálatnál, ami az árak további növekedését eredményezi. Az ingatlanvásárlási hitelek 80 százaléka a nagyvárosokban összpontosult, így ott a járvány hatása is kevésbé érződött ezen a téren, mint a közepes vagy kisvárosokban.
A szakértő ugyanakkor szomorúnak tartja, hogy 2015 óta a jogi személyek esetében a hitelezés növekedési üteme a lakossági hitelezés szintje alatt mozog, ami azt jelenti, hogy kisebb ütemben bővül a gazdaság, mint a lakossági fogyasztás.
Bordás Attila szerint
Ezért kijelenthető, hogy Romániában a fejlődés üteme elmarad a potenciálhoz képest, így oda jutottunk, hogy a bankokban letétben lévő pénz másfélszerese az összhitelállománynak, tehát több pénz van a pénzintézeteknél, mint amennyit ki tudnak helyezni hitelként.
A bankok azzal szembesülnek, hogy van pénzük, ám nincs életképes vállalkozás, amelynek odaadhatnák. A többlettel a bankok a román államot finanszírozzák, viszont ezzel az a gond, hogy így enyhe a gazdaságélénkítő hatása.
– nyilatkozta lapunknak Bordás Attila.
A bankok jónak ígérkező évi kilátásaival kapcsolatban a pénzügyi-gazdasági elemző kifejtette, a járvány valós gazdasági hatásai a harmadik és az utolsó negyedévben mutatkoznak meg, hiszen már kevés kormányzati támogatás van érvényben. Akkor csapódik le a járvány valós hatása, amikor a gazdaságnak támogatás nélkül kell megállnia a lábán. Ha növekedni fognak számban és értékben a „bedőlt hitelek”, az tükrözni fogja majd a járványhelyzet veszteségét. Bordás Attila visszafogottan optimista, szerinte jól jel, hogy hamar talpra állt a romániai gazdaság, nem kellett felélnie a vésztartalékait, de a pandémia valós hatása csak ezután mutatkozik meg.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
szóljon hozzá!