Hirdetés

Felemásan kezelt adóügyek

Változatlan marad 2013-ban Kolozsváron a helyi adók és illetékek mértéke – döntött egyhangúlag tegnapi rendkívüli ülésén a városi tanács. A mai naptól kezdve így a városháza ügyfélszolgálata ismét fogadja a kincses városi lakosokat.

Krónika

2013. január 14., 20:042013. január 14., 20:04

„Kár, hogy ekkora botrányra volt szükség egy teljesen természetes döntés meghozatalához” – nyilatkozta tegnap a történtek kapcsán Emil Boc, Kolozsvár polgármestere az ülést követően. Mint ismeretes, Boc január 6-ai sajtótájékoztatóján bejelentette: ideiglenesen  felfüggeszti a helyi adók kifizetését, mert a kormány elmulasztotta annak a rendeletnek az elfogadását, amely a helyi önkormányzatokra bízza az adók esetleges emelését. Január elején a helyi adók és illetékek megállapítása körül teljes zűrzavar alakult ki.

Az eredeti tervek és ígéretek szerint ugyanis a kabinetnek már évi első, január 4-én tartott ülésén kellett volna elfogadnia azt a rendeletet, amely szerint az önkormányzatok feladata eldönteni, hogy emelik-e idén 16 százalékkal a helyi adókat és illetékeket, de erre végül csak a múlt héten került sor. A várost vezető testület – Boc előzetes ígéretének megfelelően – tegnap két határozatot fogadott el, az egyik 16 százalékkal meglemelte a helyi adókat, a másik 2013-ra hatályon kívül helyezte a határozatot.
Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester a Krónikának elmondta: az RMDSZ álláspontja is az volt, hogy egy akkora városban, mint Kolozsvár, nem indokolt a lakosság további adóterhelése, ugyanis rendelkezésre állnak azok a bevételi források, amelyek szükségesek a költségvetési kiadások fedezésére. „Sikerült feloldani az év elején kialakult áldatlan helyzetet, amikor az adófizetők azért nem fizethették be az adókat, mert jogi szempontból nem volt tisztázott, hogy törvényesen jár-e el a városháza abban az esetben, ha nem emeli az adókat, vagy sem” – értékelte Horváth Anna.

Gyergyó: nem tudni, mit döntenek

Legkésőbb a január 24-ei önkormányzati testületi ülésen derül ki, hogy Gyergyószentmiklós él-e az adócsökkentési lehetőséggel. A városi tanács január 7-én döntött a szükséges terület- és épületadó-emelések mellett, ugyanezen naptól lehetett a Kárpátok utcai pénztárnál befizetni a 2013-as adókat, illetékeket. Egy január 9-én megjelent kormányrendelet viszont lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy a helyi adók és illetékek mértékét a 2012-es szinten tartsák, illetve erre a szintre csökkentsék, amennyiben időközben megemelték. Az adócsökkentésről a kormányrendelet megjelenésétől számított húsz napon belül kell dönteniük az önkormányzatoknak. Adócsökkentés esetén az előírás szerint a már befizetett adókülönbözetek esetében az önkormányzat eldöntheti, hogy visszafizetik azt az adózóknak, vagy levonják azt egy később befizetendő járulék összegéből.

Udvarhely: marad az emelés

Az viszont már biztos, hogy a székelyudvarhelyi városvezetés nem kíván élni az új kormányrendelet adta lehetőséggel, így 2013-ban nem lesz adócsökkentés. „Nem tervezünk módosítást. A képviselő-testület meghozta bölcs és szükséges döntését a múlt év végén, az egy elfogadható és megalapozott döntés, hisz három éve nem emeltünk semmiféle adót” – mondta el megkeresésünkre Bunta Levente polgármester. Hozzátette: marad a 7,5, illetve 6 százalékos adóemelés. Az elöljáró ugyanakkor azt is elmondta, a gazdasági válság okozta helyzet miatt nem emelték a helyi adók mértékét az elmúlt három évben, így viszont még az infláció hatásait sem tudták kivédeni, ami a recesszióval egyetemben oda vezetett, hogy számottevően csökkentek az önkormányzat bevételei.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés