2013. március 13., 05:312013. március 13., 05:31
Az önkormányzati tulajdonú Eurobusiness 1. ipari park 2012-ben 600 ezer lejes saját nyereséget hozott, az idei évre pedig 1,5 milliós tiszta profitot becsülnek a szakemberek.
Amellett, hogy a létesítmény az ott beruházó cégektől kapott haszonbért saját bevételnek tekintheti, két-három hónapon belül megépül az a transzformátorállomás is, amelyből még több saját bevételt remél a közhasznú társaság. Itt a magasfeszültségű villamos energiát alakítják majd a gyárak által felhasználható, alacsony feszültségű árammá, a két típus között pedig komoly árrés keletkezik, ami jelentős profitot jelent – magyarázta Delorean. A park közművesítése hamarosan 60 százalékban befejeződik, ugyanebben az arányban sikerült is benépesíteni. A városban ugyanakkor már kijelölték, s több mint felére le is szerződtették a kettes számú, az elsőnél jóval kisebb ipari parkot, amelyben azok a cégek kapnak helyet, amelyeknek mostanáig a város lakott területén volt termelőegysége. Delorean szerint az első ipari park sikerének köszönhető, hogy a második iránt ilyen nagy az érdeklődés, másfelől a városban működő cégeknek is megéri kiköltözni a kedvező haszonbér és az adókedvezmények miatt, miközben városon belüli telkeiket jó áron értékesíthetik. Az egykori harckocsi-gyakorlótér területén létesülő park víz- és csatornahálózatát az EU-s pénzből finanszírozott Aparegio projekten belül építik ki.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.