Hirdetés

Fedezet nélküli kampányígéret?

Akár az 5 milliárd lejt is elérheti 2015-ben a kormány által október elsejétől tervezett társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentés a becslések szerint – a jövő évi büdzsében ezáltal keletkező lyuk betömésére azonban a kormánynak egyelőre nincsenek megoldásjavaslatai.

Krónika

2014. június 15., 14:412014. június 15., 14:41

2014. június 16., 11:552014. június 16., 11:55

A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó kormányzati források szerint emiatt nem sikerült megállapodásra jutniuk a Ponta-kabinet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőinek, a washingtoni székhelyű pénzintézet küldöttsége ugyanakkor azért is ellenezte a tárgyalások során a tb-csökentést, mivel növelni kellett a jövő évre tervezett védelmi kiadások értékét is. Eközben a költségvetési hiánynak jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 1,4 százalékára kellene csökkennie az idénre becsült 2,2 százalék után.

Az IMF ugyanakkor a hét végén közleményben tudatta, hogy a román hatóságokkal folytatott tárgyalások építő jellegűek voltak. Ám azt is megállapították, hogy „bizonyos kérdések megoldatlanok maradtak\". Az IMF megerősítette, hogy a tárgyalások folytatódnak, de nem közölte, mikor jön újból Bukarestbe a washingtoni delegáció. Közleményében a valutaalap jelezte, hogy idén 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában

Mint ismeretes, a tavalyi év végén az IMF és a bukaresti hatóságok még 2,2 százalékos növekedést vetítettek előre. Azóta a kormány jelezte, hogy a jó gazdasági eredményeknek köszönhetően a növekedés meghaladhatja a tervezettet, de  nem módosították a hivatalos várakozáson.

Amint arról beszámoltunk, az IMF bukaresti küldöttsége nem jutott megállapodásra csütörtökön Romániával a társadalombiztosítási járulék tervezett csökkentéséről. A kormány viszont az IMF jóváhagyása nélkül is mérsékelni akarja októbertől a munkáltatói tb-járulékot. Erről jövő héten törvénytervezetet fogad el, és terjeszt a parlament elé.

Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter szerint egyébként nincs ok aggodalomra: bár most nem sikerült megállapodásra jutni, a júliusban tervezett költségvetés-kiigazítást már újra az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel fogják megejteni. A miniszter szerint attól, hogy a szándéknyilatkozat szövegtervezetét nem sikerült véglegesíteniük, a készenlétihitel-megállapodás még érvényben van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés