Hirdetés

Előzetes értesítés nélkül nem zárolhatják a számlákat

Előzetes értesítés nélkül nem zároltathatja többé adósai bankszámláját az adóhatóság. Az erről szóló 2014/8-as sürgősségi kormányrendelet február 28-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben, s aznaptól hatályba is lépett.

Bálint Eszter

Rostás Szabolcs

2014. március 05., 17:372014. március 05., 17:37

Az új rendelkezés értelmében az adóhatóságnak értesítenie kell a tartozást felhalmozó magánszemélyt vagy céget az adósságról, s csak 30 nappal a hivatalos kiértesítést követően zároltathatja annak bankszámláját, amennyiben menet közben sem törlesztett.

A jogszabály módosításra azt követően került sor, hogy nagyon sok panaszolták be az adóhatóságot, hogy előbb zároltatja a bankszámlát, s azt követően közli az adófizetőt, hogy elmaradása van. Így járt egy kolozsvári adófizető is, aki lapunknak elmondta, az elmúlt időszakban bürokratikus kálvárián ment keresztül az adóhatóság szerinte teljesen indokolatlan intézkedése miatt.

„A kincses városi pénzügyi igazgatóság az én esetemben is úgy járt el, mint annak idején a vadnyugati cowboyok: előbb lőtt, és csak azután kérdezett” – osztotta meg viszontagságait a Krónikával Sz. R., akit tavaly novemberben a munkaadója értesített arról, hogy az adóhatóság megkeresése nyomán kénytelen levonni a béréből 130 lejt.

Holott a munkavállaló állítja: előzetesen semmiféle felszólítást nem kapott az igazgatóságtól, sőt a munkahelyére küldött tájékoztatás beérkezése előtti napokban kiegyenlítette adóhátralékát a pénzügyi hatóságnál, ahol viszont nem jeleztek további tartozást. Interjúalanyunk a munkaadójától kapott jelzés másnapján kifizette az összeget a helyi kincstárnál, addigra azonban mindkét bankszámláját zárolták, az egyikről pedig a fináncok is visszatartották a szóban forgó összeget.

„Az adóhátralékomról és a számláim zárolásáról szóló hivatalos értesítést csak decemberben kaptam meg postán. Több hetes utánajárásba, sorban állásba került, amíg a pénzügyi igazgatóságtól igazolást kaptam, miszerint kiegyenlítettem a tartozásomat, így karácsonyra a bankok felszabadították a számláimat. Külön kellett kérvényeznem azt is, hogy az adóhatóság visszautalja nekem az indokolatlanul visszatartott összeget” – magyarázta a felháborodott kolozsvári lakos, aki több mint három hónap elteltével, február végén kapta vissza a pénzét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
Hirdetés