Hirdetés

Erőre kapott a romániai idegenforgalom az első félévben, de a külföldi turisták számára nem túl vonzó az ország

A belföldön utazók átlagosan 2 napot, a külföldiek 2,3 napot töltöttek el egy romániai szálláshelyen •  Fotó: Jakab Mónika

A belföldön utazók átlagosan 2 napot, a külföldiek 2,3 napot töltöttek el egy romániai szálláshelyen

Fotó: Jakab Mónika

Az első félévben 3,2 millió turista érkezett a romániai szálláshelyekre, ami 52,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Krónika

2021. augusztus 02., 12:252021. augusztus 02., 12:25

Tény viszont, hogy a látványos növekedés mindössze annak tudható be, hogy tavaly a január–június időszakban voltak a kijárási korlátozások, és a turisztikai egységek is zárva tartottak.

A külföldiek körében ugyanakkor továbbra sem túl vonzó az ország, a romániai szállodákba, panziókba érkező vendégek 94 százaléka belföldi volt, s mindössze 6 százalék érkezett külföldről.

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy alig 200 000 külföldi turista látogatott el Romániába, ami – mint a Hotnews.ro rámutat – kevesebb, mint egytizede a Görögországot ugyanebben az időszakban felkereső 2,3 millió külföldinek.

A belföldön utazók amúgy átlagosan 2 napot, a külföldiek 2,3 napot töltöttek el egy szálláshelyen.

korábban írtuk

Erdélystat: kisebb volt a járvány okozta visszaesés a székelyföldi turizmusban a romániai és az erdélyi átlaghoz képest
Erdélystat: kisebb volt a járvány okozta visszaesés a székelyföldi turizmusban a romániai és az erdélyi átlaghoz képest

Az Erdélystat.ro statisztikai portál hétfőn közzétett elemzése szerint a székelyföldi turizmus a romániai és az erdélyi átlagnál kevésbé esett vissza a járvány miatt a legutóbbi téli szezonban.

A panziók, hotelek kihasználtsága viszont igen alacsony volt, alig 19,2 százalékra rúgott, ami ráadásul enyhén, 0,2 százalékkal el is marad az egy évvel korábban regisztrált szinttől.

Az első félévben Brassó megye volt a legnépszerűbb az utazók körében, 424,6 ezren keresték fel. A második Bukarest 326,9 ezer turistával, a „bronzérmes” Konstanca megyét pedig 198,9 ezren keresték fel. Prahova megyébe eközben 176,4 ezren látogattak el, majd Bihar (169,7 ezer), Suceava (158,2 ezer), Vâlcea (149,8 ezer), Kolozs (145,0 ezer), Maros (140,9 ezer) és Szeben megye (132,0 ezer) következett a népszerűségi listán.

Ami a vendégéjszakák számát illeti, szintén Brassó megye a listavezető 827,9 ezerrel,

majd Konstanca megye (606,5 ezer), Bukarest (558,2 ezer), valamint Bihar (421,2 ezer), Vâlcea (374,2 ezer), Prahova (357,2 ezer), Suceava (296,0 ezer), Maros (273,0 ezer), Kolozs (246,2 ezer), Szeben (230,0 ezer), Krassó-Szörény (196,1 ezer), Kovászna (175,5 ezer) és Temes megye (160,0 ezer) következett.

korábban írtuk

Vírusállóbbnak bizonyult a székelyföldi turizmus – Megtépázta, de nem egyformán sújtotta a járvány a különböző régiókat
Vírusállóbbnak bizonyult a székelyföldi turizmus – Megtépázta, de nem egyformán sújtotta a járvány a különböző régiókat

Alaposan megtépázta a koronavírus-járvány az idegenforgalmat a tavalyi évben, a trend pedig folytatódott a téli, 2020. november – 2021. április időszakban is. A Bánságban és Közép-Erdélyben volt a legnagyobb visszaesés, a székelyföldi turizmus kevésbé érezte meg a válságot. „De magasról lehet nagyobbat zuhanni”

A külföldi turisták közül a legtöbben Németországból (23,9 ezer), Olaszországból (18,7 ezer), Franciaországból (12,7 ezer), az Amerikai Egyesült Államokból (11,8 ezer), Magyarországról (9,8 ezer), a Moldovai Köztársaságból (8,8 ezer) és Ukrajnából (8,0 ezer) érkeztek.

Romániából 4,4 millióan utaztak külföldre a vizsgált időszakban, ami 13,6 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi számhoz képest. A legtöbben (75,2 százlék) amúgy közúton utaztak külföldre, 24,2 százalék pedig a repülőt választotta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés