
Fotó: Biró István
Ez az érték nyolchetes minimumot jelent, utoljára július 3-án, a belpolitikai botrányokat megelőzően volt ennél alacsonyabb az árfolyam, akkor a jegybanki hivatalos kurzus 4,4505 lej/euró volt.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a román fizetőeszköz azt követően indult gyors gyengülésnek a fontosabb devizákkal szemben, hogy a parlament elindította Traian Băsescu államfő tisztségéből történő felfüggesztésének procedúráját.
Ezalatt az időszak alatt a lej az euróval szemben történelmi minimumra került, a kurzus 4,4681 lej/euró is volt. Erősödött tegnap a román deviza az amerikai dollárral szemben is, a hivatalos kurzus 3,5675 lej/dollár volt, ami 0,64 banival kevesebb, mint a pénteken közzétett. Olcsóbb lett a jegybanki árfolyamon az arany is, egy gramm 190,8775 lejt ért, ami 1,65 lejjel kevesebb, mint a hétvégi kurzus.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.