Hirdetés

Érezhető az áfacsökkentés

Elégedettek az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésével a vállalkozók, a gazdasági élet szereplői, meglátásuk szerint azonban ennek következményeképpen nagy változásokra, erőteljes fellendülésre nem lehet számítani, viszont a munkahelyek megtartását, a téli, holtszezon átvészelését segítheti.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Kőrössy Andrea

2016. január 05., 18:342016. január 05., 18:34

2016. január 05., 19:082016. január 05., 19:08

Mint ismeretes, a január elsejétől hatályba lépett új adótörvénykönyv egyik igen fontos előírása, hogy valamennyi termék és szolgáltatás áfája 20 százalékra csökken az eddigi 24 százalékról. A lépést megelőzően tavaly nyáron 9 százalékra zsugorodott az élelmiszerek és nem szeszes italok áfája, azelőtt pedig a sütőipari termékekkel hasonlóképpen jártak el. Most januártól a csapvíz – függetlenül attól, hogy lakossági fogyasztásra vagy öntözésre használják – áfája is 9 százalékos.

A lapunk által megszólaltatott vállalkozók mind úgy nyilatkoztak, hogy az átállás egyszerű volt, hiszen csak a számítógépes programot kellett a pénztárgépeken módosítani, ezt tíz perc alatt megoldották. Persze voltak költségei, hiszen egy gépre több mint 250 lejt kellett fizetni. Az sem jelent gondot, hogy a különböző termékcsoportoknak más és más az áfája, hiszen a számítástechnikával ezt is egyszerű csoportosítani, és a könyvelést sem bonyolítja túlságosan.

Tetten érhető az árcsökkenés

És bár alig öt nap telt el az új évből, az árakon máris megérződik a visszaesés. Az áfa mérséklése nyomán átlagosan 3,33 százalékkal kellene csökkennie a nem élelmiszer-jellegű termékek és a szolgáltatások árának. A Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap kedden hozott nyilvánosságra egy felmérést arra vonatkozóan, hogy az árcsökkentés mekkora arányban valósult meg a gyakorlatban, és arra jutottak, hogy a 3–4 százalékos visszaesés nagyjából minden termék esetében tetten érhető. Igaz, a lap újságírója csak a Cora bevásárlóközpont-lánc online üzletében feltüntetett árakat elemezte, illetve nem vette figyelembe az akciós ajánlatokat, amelyek keretében ennél nagyobb kedvezménynyel kínáltak bizonyos termékeket.

A Ziarul Financiar arra jutott, hogy december végéhez képest egy ötven termékből – szeszes italokból és más nem élelmiszer-jellegű cikkekből – álló vásárlói kosár értéke több mint 3 százalékkal esett vissza idén januárban. A lap többek között a samponok, mosószerek, szalvéták, sőt a cigaretta árát is vizsgálta az összehasonlításhoz, a szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy egy nagyobb áruházban akár 60 ezer árucikket is kínálhatnak, így az 50 terméket tartalmazó kosár csak egy szűk szegmenst képvisel.

Olcsóbbak lettek ugyanakkor ettől a hónaptól a Romániában piacvezető Orange távközlési cég szolgáltatásai is: a vállalat szöveges üzenetben jelezte ügyfeleinek, hogy az áfacsökkentés nyomán közel 4 százalékkal mérsékli az árakat. A tájékoztatás szerint az intézkedés a bérletre és a különböző pluszszolgáltatásokra is vonatkozik, erről bővebben a www.orange.ro honlapon tájékozódhatnak a kliensek.

Mikor látszik meg a hozadéka?

Átlagosan mintegy 3 százalékkal csökkentek az üzletek polcain lévő termékek árai – mondta el a Krónika megkeresésére Váncsa Eszter, aki a Kovászna megyei Árkoson két vegyesboltot is működtet. Hangsúlyozta, sok esetben csak néhány banival lett olcsóbb egy termék, ám ez is növelheti a forgalmat, hiszen annyival is több mindent tudnak megvásárolni az emberek: ha több pénz marad a tárcájukban, több áru kerül a kosárba. Már az élelmiszer áfájának 9 százalékra való csökkentése is érezhetően jótékony hatással volt, bár akkor azért nagyobb volt a különbség. Váncsa Eszter szerint a mostani áfacsökkentés pontos hozadékát csak néhány hónap után lehet lemérni.

Hasonlóképpen vélekedik Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-iparosok Szövetségének (SVESZ) elnöke is, aki szerint nem valószínű, hogy a vendégek egy deci vodka helyett másfelet isznak meg csak azért, mert valamennyivel olcsóbb lett. Kovács István is úgy véli, inkább abban segít a kisebb adó, hogy a vendéglátásban vállalkozók könnyebben átvészeljék a telet, a holtszezont.

„Január–februárban általában jelentősen megcsappan a forgalom, hiszen az emberek sok pénzt költenek karácsonykor, szilveszterkor, és ez az év elején megérződik. Ellenben hiába kevesebb a vendég, az éttermeket, kocsmákat, kávézókat ugyanúgy fűteni kell, a villanyszámla sem kevesebb. A korábbi években előfordult, hogy az alkalmazottakat kénytelenek voltunk felváltva egy-egy hónapos fizetetlen szabadságra küldeni. Most ha kisebb lesz a gáz- és a villanyszámla, ha mi olcsóbban szerezzük be az árut, ezt talán ki lehet védeni\" – magyarázta Kovács István. Hangsúlyozta, a 24 százalékos áfa mindenképpen sok volt, hiszen egy 10 lejes tételből 2,4 lej az állam zsebébe vándorolt, így a csökkentés jól jön és indokolt.

A faipar az olcsóbb áramnak örül

A faipari vállalkozók esetében elsősorban a villanyáram árának csökkenése jelent segítséget, hiszen a nyersanyagot áfa nélkül vásárolják – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Kádár Rezső faipari vállalkozó, a Prowood faipari klaszter ügyvezetője. Meglátása szerint a végtermék árában mindenképpen tükröződni fog az adócsökkenés, ezáltal pedig nőhet a versenyképességük és a forgalmuk, bár – mint mondja – a külföldi piacokon ez nem segít, hiszen ott áfa nélkül számláznak.

„Mindenképpen jól jön minden adócsökkenés, az majd később derül ki, hogy milyen mértékben működik, alkalmazzák-e a szolgáltatók, a kereskedők, vagy megtartják és beépítik ezeket az összegeket a nyereségbe\" – hangsúlyozta az üzletember, aki szerint ezt a folyamatot a piacgazdaság szabályozza majd.

Kádár Rezső szerint ugyanakkor ez az intézkedés még mindig nem elég a gazdaság élénkítésére, a romániai termelők legnagyobb gondja ugyanis az, hogy nem tudják megvenni a korszerű technológiát, ezzel növelve a hatékonyságukat. Éppen ezért úgy látja, hogy több pályázati kiírásra, hozzáférhető hitelkonstrukcióra lenne szükség a technológia fejlesztésére, hiszen az országban csak a multinacionális cégek rendelkeznek a legújabb berendezésekkel, holott erre feltétlenül szükség van, hogy a romániai tőkéjű vállalkozások is versenyképesek maradhassanak.

Kétféle lecsapódás

A 20 százalékos áfával Románia Európa-szinten is élen jár, az alacsony áfás országok közé tartozik – szögezte le a Krónika megkeresésére Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, a 4 százalékos adócsökkentés kétféleképpen csapódik le: azok a termékek és szolgáltatások arányosan – vagyis hozzávetőleg 3,3 százalékkal – olcsóbbak lesznek, amelyek esetében nagy a konkurencia a piacon, a többi esetben azonban nem mutatkozik meg az árban az áfacsökkentés, hanem annak értéke marad a vállalkozó zsebében, nagyobb lesz a profitja.

„Ezek nem jelentenek nagy összegeket, ám mégis segíthetik a kis- és közepes vállalkozókat, hogy fejlődjenek, a nyereség egy részét visszafektessék, korszerűsítsék a technológiát\" – ecsetelte a gazdasági szakember, aki szerint, az áfacsökkentés egymagában még nem lenne elég a gazdaság élénkítésére, ám a kormány az új adótörvénykönyvvel több vállalkozóbarát intézkedést is elfogadott. Amint arról lapunkban több ízben is írtunk, az új adótörvénykönyv egyebek mellett 16 százalékról 5 százalékra csökkentette az osztalékadót, megváltozott a mikrovállalkozások adózása, ezentúl az alkalmazottak számának függvényében fizetnek forgalmi adót, ezek az intézkedések pedig a munkahelyteremtést, a beruházásokat segíthetik.

Édler András ugyanakkor változást észlel a pénzügyminisztérium, az ellenőrző szervek hozzáállásában, meglátásban a technokrata kormány keresi a valóban hozzáértő embereket, akik jobban odafigyelnek a gazdasági élet szereplőinek az igényeire, problémáira. „Egyre inkább elterjedt, hogy az ellenőrző szervek kockázatelemzéseket végeznek, és csak ott csapnak le, ahol valóban fennáll az adócsalás veszélye, lehetősége, tehát nem zaklatják a vállalkozókat\" – osztotta meg a Krónikával tapasztalatait a háromszéki szakember. Szerinte ha a vállalkozások lendületet kapnak, ez az adóbegyűjtés mértékén is meglátszik majd.

Olcsóbbak lehetnek a könyvek is az áfa lefaragása nyomán

Jó hír a kultúrafogyasztóknak, hogy januártól közel 4 százalékkal esett vissza a könyvek ára is: ez annak köszönhető, hogy elsejétől a korábbi 9 százalékról 5 százalékra csökkentették egyebek mellett az irodalmi alkotásokra és a tankönyvekre kivetett általános forgalmi adót.

Ez az intézkedés Ionuţ Vulpescu volt művelődésügyi miniszter javaslatára került be a 2016-tól hatályba lépett új adótörvénykönyvbe. Ennek kapcsán már több romániai könyvkiadó is jelezte, hogy noha a 4 százalékos árvisszaesés meglehetősen kevésnek tűnhet, ők mégis reménykednek abban, hogy a 2016-os lesz az az év, amikor „a romániaiak elkezdenek olvasni\".

„Az erdélyi könyvkiadásban a támogatási-finanszírozási rendszer erősítése jelentheti a megoldást, hiszen a kis példányszámú kiadványoknál semmiképpen nem térül meg a befektetés\" – nyilatkozta a témában a Krónika megkeresésére Králik Loránd, a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt többségi tulajdonosa. Hozzátette, abban viszont segít, hogy az 5 százalékos áfa mellett a magyarországi köteteket forgalmazó erdélyi kereskedőknek nem kell zsebből állniuk a különbözetet, hiszen korábban Romániában 9 százalékos volt a könyv áfája, míg Magyarországon eddig is csak 5 százalék volt.

Králik azonban úgy látja, hogy az erdélyi könyvpiacon csak a támogatási-finanszírozási rendszer erősödése segíthet, hiszen az áfacsökkentés alig lesz tetten érhető a könyvek árában, az 1-2 százalékos árcsökkenés nem vezet a forgalom fellendüléséhez. Mint az érintett hangsúlyozta, tapasztalatai szerint a vásárlók általában az olcsó kiadványokat keresik, az 5–10 lejes könyveket, ezen az áron viszont még egy füzetet sem lehet támogatás nélkül kiadni. „Még most is sokallják a könyv árát, pedig az általában nem fedi a papír, a nyomdaköltség és a szellemi érték költségét\" – osztotta meg velünk tapasztalatait a vállalkozó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés