2012. november 19., 13:562012. november 19., 13:56
A felszállópályát a legújabb nemzetközi standardok alapján építik a legkiválóbb szakemberek bevonásával, mondta Marcel Butuza, a Vectra Service vállalat ügyvezetője. A kifutópálya megépítése a becslések szerint 12,7 millió euróba kerül általános forgalmi adó nélkül. A megyei tanácselnök úgy vélekedett, az első repülőgépek két éven belül landolhatnak a brassói légikikötőben. Căncescu elmondta, a repülőtér kivitelezésének ötlete közel 20 éve született, az illetékesek azóta folyamatosan lépéseket tesznek a projekt érdekében.
„Már a ’90-es évek elején szóba kerültek a munkálatok, 2006-ban pedig komoly esély mutatkozott arra, hogy a beruházáshoz külföldi finanszírozást szerezzünk. A gazdasági válság miatt ez sajnos nem történt meg. A repülőtér az egész megye számára rendkívül fontos beruházás, amely hozzájárul a gazdaság és a turizmus fejlesztéséhez” – magyarázta a megyei önkormányzat elnöke. Hangsúlyozta: most már semmi nem állhat a kivitelezés útjába, a szükséges összeg is a megyei tanács bankszámláján található.
Az önkormányzati képviselők szerint a szerződés aláírása történelmi pillanat Brassó megye számára. A környék turisztikai létesítményei mintegy 30 ezer szálláshelyet biztosítanak az ide érkező turisták számára, így a leendő légikikötő kihasználtsága miatt nem kell aggódni.
A kifutópálya kivitelezése többek között azért késett, mert a versenytárgyaláson részt vevő SCC Napoca vállalat korábban megfellebbezte a megyei tanács által lebonyolított eljárást. A cég illetékesei szerint a licitet megnyerő Vectra Service Kft. árajánlata túlságosan alacsony volt. Az óvást benyújtó vállalat azt is kifogásolta, hogy a nyertes cégnek nincs meg a megfelelő tapasztalata a munka elvégzéséhez. Mihai Pascu,a megyei tanács alelnöke a vádakra reagálva még hónapokkal ezelőtt elmondta, a licit teljes mértékben átlátható volt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.