
Nőtt előző hónaphoz képest szeptemberben a romániai átlagbér, a kilencedik hónapban regisztrált 1698 lejes nettó összeg 15 lejjel, azaz 0,9 százalékkal magasabb az augusztusi adatnál. Tavaly szeptemberhez képest a növekedés elérte az 5,5 százalékot.
2014. november 06., 14:182014. november 06., 14:18
A legnagyobb átlagbért, 5776 lejt a kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók vihették haza, a legkisebb átlagkeresetben eközben a vendéglátásban alkalmazottak részesültek, nettó fizetésük nem érte el az ezer lejt, 996 lejes átlaggal számol az Országos Statisztikai Hivatal (INS).
Egyébként szeptemberben a legtöbb gazdasági ágazatban nőtt az átlagkereset, de ez főként különféle prémiumoknak, illetve más típusú, időszakos juttatásoknak tudható be. A nyers kőolaj kitermelésével foglalkozók fizetése nőtt a leginkább, 28,8 százalékkal. 10 százalékot meghaladó bővülést a koksz- és a kőolaj-feldolgozó ágazat ért még el.
5 és 10 százalék körüli fizetésemelésben a gyógyszeriparban, a számítógép-gyártásban, a más elektronikai, illetve optikai cikkek előállításában dolgozók, a postai és futárszolgálati alkalmazottak, illetve a kutatás-fejlesztés terén tevékenykedők részesültek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!