
Egy százalékkal emelkedik a földgáz ára a végső fogyasztók számára októbertől – nyilatkozta Niculae Havrileţ, az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE) igazgatója.
2013. szeptember 18., 15:352013. szeptember 18., 15:35
2013. szeptember 18., 17:192013. szeptember 18., 17:19
Mint rámutatott: az árliberalizációs naptár szerint a következő drágítás október elsején esedékes, így az országban előállított energiaforrás árát két százalékkal emelik, figyelembe véve azonban az importból származó földgázt és a hazai termelés növekedését, a fogyasztóknak legfeljebb egy százalékkal kell majd többet fizetniük. Románia a gázfogyasztás mintegy 75 százalékát hazai termelésből biztosítja, a többi 25 százalékot pedig az orosz import teszi ki. A lakosság ellátására ugyanakkor az orosz energiaforrásnak csak öt százalékát fordítják.
Havrileţ azt is elmondta, hogy az importból származó földgáz ára elérte a köbméterenkénti 400 dollárt, míg az országban ennél kétszer olcsóbban tudják előállítani ugyanazt a mennyiséget. Amint arról beszámoltunk, az árliberalizáció nyomán legutóbb július elsején drágított a kormány, akkor a háztartási fogyasztók számára nyolc, míg az ipari felhasználók esetében három százalékkal emelkedett a gázár. Jövő évben négy szakaszban drágítanak összesen 10 százalékkal, 2015 és 2018 között pedig évente 12 százalékkal emelkedik a földgáz ára. 2019-től már csak a sérülékeny fogyasztóknak kell szabályozott ár szerint fizetniük a földgázért, a lakosság többi részének a szolgáltatóval kell egyeztetnie az árakról.
Januártól emelik a villamos energia árát
Az elektromos energia 20 százalékát szabadpiaci áron számolják fel a fogyasztóknak január elsejétől, míg a többi 80 százalékot szabályozott érték szerint kell majd kifizetnie a lakosságnak – jelentette be Niculae Havrileţ, az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE) igazgatója. Ez év július elsejétől a fogyasztók a kiszállított villamos energia 10 százalékát kapják szabadpiaci áron, ennek értékét a számlán is feltüntetik a szolgáltatók. Mindez az árliberalizációs folyamat része, 2017 végétol ugyanis az energiaforrás áráról a szolgáltatóval kell egyeztetnie a lakosságnak, szabályozott érték szerint pedig csak a sérülékeny fogyasztók fogják fizetni számláikat. Mint Havrileţ rámutatott, jövő évben két szakaszban drágítanak: januártól 20, júliustól pedig 30 százalékkal növelik az elektromos energia árát, ez azonban nem jelenti föltétlenül azt, hogy a végső fogyasztóknak is ennyivel kell majd többet fizetniük. A hatóság korábbi becslése szerint például az idei 10 százalékos drágítás mindössze 0,5 százalékos növekedést vont maga után a számlán.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!