2013. február 06., 14:162013. február 06., 14:16
A legmagasabb, 4500 lejes átlagfizetéseket a pénzügyi közvetítői szektorban jegyezték, míg az előző hónapokhoz hasonlóan a legkevesebbet, 904 lejt továbbra is a vendéglátóiparban dolgozók keresték az év utolsó hónapjában.
A nettó átlagbér elsősorban a karácsonyi prémiumok, illetve ünnepi utalványok miatt nőtt. Az INS beszámolója szerint legnagyobb mértékben, 20–26 százalékkal a szénkitermelő és gyógyszergyártó iparban, a pénzügyi közvetítői szektorban, valamint az áram-, gáz- és vízszolgáltatók esetében emelkedett a nettó átlagbér 2012 utolsó hónapjában novemberhez képest.
A számítógépeket és más elektronikai cikkeket gyártó cégeknél, illetve a fakitermelésben dolgozó személyek juttatása 16–20 százalékkal nőtt, míg a szeszes italok és dohánytermékek előállításával foglalkozó alkalmazottak, az ingatlanügynökök, valamint a biztosítóházaknál dolgozók 11–15 százalékkal kerestek többet.
Egyes gazdasági szektorokban ugyanakkor csökkentek az átlagfizetések decemberben: a légi teherszállítás esetében 2 százalékkal, míg a különböző gépeket és berendezéseket előállító vállalatok esetében 1,8 százalékkal.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében a közalkalmazotti bérek is emelkedtek: decemberben az egészségügyi szektorban dolgozók 7,7 százalékkal, a közigazgatásban tevékenykedők 7,4 százalékkal, míg a tanügyi alkalmazottak 2,2 százalékkal kerestek többet. Amint arról egyébként beszámoltunk, február 1-től 50 lejjel emelkedett a bruttó minimálbér, elérve így a 750 lejt. Júliustól újabb növekedés várható, a kormány korábbi bejelentése szerint akkor szintén 50 lejjel emelkedik majd a minimálbér.
A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) programja szerint 2016-ig fokozatosan 1000 lejre emelnék a bruttó minimálbért. A munkaügyi felügyelőség adatai szerint több mint félmillió romániai alkalmazott él jelenleg minimálbérből, a munkavállalók száma ugyanakkor továbbra is meghaladja az ötmilliót. A hivatal szerint egyéni munkaszerződéssel 5,5 millió személy rendelkezik, számuk az előző év vége óta 12 ezerrel csökkent. Minimálbérből, azaz havi bruttó 750 lejből 538 ezer személynek kell megélnie, december óta ez a szám kétezerrel nőtt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.