Hirdetés

Emeli a kormány a családtámogatási pótlékot

Az eddigi 97 lejről 600 lejre növekszik a szociális elhelyezésben lévő gyermekek támogatására szánt pénzösszeg – erről szerdai ülésén döntött a román kormány.

Krónika

2014. október 15., 19:162014. október 15., 19:16

Horváth Leventének, az RMDSZ munkaügyi államtitkárának (képünkön) tájékoztatása szerint az eddigi 0,194 szociális referenciamutató (ISR) helyett a jövőben 1,20-as mutató alapján számolnák ki a családoknál, nevelőszülőknél vagy felügyeleti joggal rendelkező magánintézményeknél elhelyezett kiskorúak havi juttatását.

„Jelenleg Romániában ez az intézkedés 4000 gyermeket érint, akik eddig mindössze havi 97 lej támogatást kaptak\" – idézte a szövetség hírlevele a minisztériumi illetékest. Horváth szerint az ugyancsak szerdán megszavazott másik törvénymódosítás 500 ezer gyermeket érint, és kimondja, hogy novembertől 42 lejjel, tehát több mint a kétszeresére emelkedik a családi pótlék összege.

Abban az esetben, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 200 lejt, az egy gyermekes család a korábbi 40 lej helyett 82 lejt kap, a kétgyermekes a korábbi 80 lej helyett 164 lejt, a három gyermekes pedig a korábbi 120 lej helyett 246 lejt, négy gyerek fölött pedig 328 lej lesz a családi pótlék összege.

„Ha a családban az egy főre eső jövedelem 200 és 530 lej között van, az egy gyermekes család a korábbi 33 lej helyett 75 lejben részesülne, a kétgyermekes a korábbi 66 lej helyett 120 lejt kapna, 3 gyermek esetén a korábbi 99 lej helyett 225 lej, míg 4 gyermek felett a korábbi 132 lej helyett 300 lej jár. Hasonló a növekedés mértéke az egyszülős családok esetében is\" – fejtette ki az államtitkár.

Közölte, a döntés értelmében az élelmezési juttatás jogalapja is módosul, amelynek minimális értékét a Munkaügyi Minisztérium javaslata nyomán a kormány határozná meg a nappali ellátásban, az elhelyezésben lévő gyermekek, valamint a gondozási ellátásban lévő idősek és fogyatékosok számára is. Ez a juttatás 2015. január elsejétől a mostani 8 lejről 16 lejre emelkedik.

A sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor lehetőséget teremt a helyi önkormányzatoknak arra, hogy elfogadott költségvetésük függvényében a helyi közösségi rendőröknek jövő év januárjától élelmiszernormát biztosítsanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés