
Hosszas késlekedés után, az angyal helyett a húsvéti nyuszi elhozhatja az Első autó program rajtját, miután a képviselőház döntéshozó kamaraként szerdán elfogadta a gépkocsipiac serkentését célzó sürgősségi kormányrendeletet.
Igaz, hivatalos bejelentés csütörtök estig sem érkezett arról, hogy mikortól lehet megvásárolni az első személygépjárművet a program keretében. Mint ismeretes, a Ponta-kormány még tavaly, az államfő-választási kampányban elfogadta a vonatkozó rendeletet, azonban hiába vártak rá sokan – főként a forgalmazók –, máig nem lépett hatályba.
A program keretében egyébként 18 évesnél idősebb személyek áfa nélkül legtöbb 50 ezer lej értékű autót vásárolhatnak bankhitelből – az Első otthon programhoz hasonlóan biztosított – állami garanciával, a feltétel számukra mindössze annyi, hogy a kedvezményezett nevén korábban nem lehetett gépkocsi, illetve rendelkezniük kell a kiválasztott autó árának 5 százalékával.
Az autónál egyébként nemcsak az értékküszöb adott, a kormány arról is rendelkezett, hogy a megvásárlandó gépkocsinak minimum az Euro 5-ös szabványnak meg kell felelnie, illetve megvásárlás után kötelező módon CASCO-típusú biztosítást kell rá kötni.
Constantin Niţă, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője az alsóházi szavazást megelőzően a plénumban hangsúlyozta, a program célja a román termékek iránti belföldi kereslet fellendítése. Kijelentésével azoknak a honatyáknak válaszolt, akik az értékküszöb megemelését javasolták.
„Erről nem lehet szó. Ha valaki Mercedest akar, az azt jelenti, hogy van pénze” – szögezte le. Hozzátette: a kormány azoknak a szerény jövedelmű fiataloknak dolgozta ki a programot, akik önerőből nem tudnak megengedni maguknak egy autót, a program a hazai ipar stimulálását célozza meg – fogalmazott a szociáldemokrata képviselő.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabadott volna felső értékhatárt szabni, hiszen így például egy Dacia Dusterre vágyó sem részesülhet a kedvezményes hitelkonstrukcióból.
A Daciának bejöhet a projekt
Örülnek eközben az Első autó programnak a Dacia Szatmár megyei kirendeltségénél, ugyanis azt remélik, több járművet sikerül majd eladniuk a kedvezményeknek köszönhetően. Amint Florentin Florescu, a cég értékesítési részlegének munkatársa elmondta, eléggé új még a dolog ahhoz, hogy pontosan fel tudják becsülni, mennyire lesz vonzó az állami kedvezmény a gépjárműre vágyók körében, azt azonban elárulta: személy szerint 15-20 százalékos növekedésre számít az Első autó program beindulása miatt.
Érdeklődésünkre elmondta, igen nagy segítség volt számukra az előző években a roncsautóprogram is: a 2014-ben Szatmár megyében eladott járművek vevőinek körülbelül 70 százaléka számolt el régi jármű leadásakor kiutalt vásárlási utalvánnyal. Mint megtudtuk, a megyében tavaly a Dacia megközelítőleg 200 darab személygépkocsit adott el magánszemélyeknek.
Nem reménykednek az importőrök
Nem mindenki szerint váltja be azonban az Első autó program a hozzá fűzött reményeket. Molnár Attila, a sepsiszentgyörgyi Peugeot és Citroen márkakereskedés értékesítője például úgy látja, sokkal népszerűbb marad a roncsautóprogram, mint az első autó vásárlására beindított támogatásprojekt. Mint érdeklődésünkre kifejtette, náluk az Első autó iránt a program beharangozását követőn eddig csak egyetlen érdeklődő volt – szerinte ebből az a következtetés vonható le, hogy nem vonzó a hitelkonstrukció.
Kifejtette, eddig ugyan semmilyen tájékoztatást nem kaptak a program feltételeiről, ám az eddigi bejelentések szerint a projekt több hibáját is azonosították. Ide sorolható egyebek mellett az, hogy túl fiatal korosztályt céloz meg, hiszen az első autót fiatalabb korban megveszik, de általában olcsóbb külföldi használt autót vagy Daciát vásárolnak. Az új, külföldi autót vásárlók 90 százaléka 40 év feletti, és nekik korábban már volt valamilyen gépkocsijuk, tehát rájuk már nem vonatkozik a program.
„Az 50 ezer lejes árhatár is azt sugallja, hogy az Első autó programot a hazai gyártókra szabták, a kormány őket próbálja helyzetbe hozni a többi márkával szemben” – vallja Molnár Attila is. Meglátásában az is a program ellen szól, hogy a bankok sokkal kedvezőbb feltételekkel adnak személyi hitelt, így szerinte ezután is inkább az veszi igénybe, aki gépkocsit akar vásárolni.
Eközben – fűzte hozzá – továbbra is nagy és egyre nő az érdeklődés a roncsautóprogram iránt, igaz, Háromszéken elsősorban a jogi személyek cserélnék le régi autóikat. A 2005–
2006-ban vásárolt gépkocsikat ugyanis most már le tudják adni a roncstelepre, így a vállalkozók egész autóparkokat cserélnének le, kihasználva a kormányprogram előnyös feltételeit. Molnár Attila számításai szerint a roncsautóprogram iránt érdeklődők 70 százaléka jogi személy.
Hamarosan jön a roncsprogram
Mint ismeretes, a gyártók, importőrök és forgalmazók április elsejétől jelentkezhetnek a Környezetvédelmi Alap által lebonyolított, a gépkocsipark felújítását célzó, a köznyelvben roncsautó-programként emlegetett támogatásra. Azok a magánszemélyek, akik leadják régi gépkocsijukat, a roncstelepen kapott, 6500 lej értékű voucherrel felszerelkezve kedvezményes áron vásárolhatnak vadonatúj autót. Akárcsak korábban, a 8 éves vagy annál idősebb gépkocsikat lehet így „értékesíteni”.
A programra előirányzott költségvetés eléri a 200 millió lejt. Ugyanakkor ökobónuszokat is lehet kapni, ennek értékét a gépkocsi szennyezési foka határozza meg. A 100 gramm/kilométer alatti kibocsátású, vegyes meghajtású gépkocsik esetében a bónusz 750 lej, a hagyományos besorolású hibrid autóknál 1500 lej, míg az elektromos hibrideknél (plug-in technológia) 2500 lej extra kedvezményt adnak. Az ökobónuszokat halmozni is lehet, egy 750 lejes és egy nagyobb értékű kedvezményt használhat fel egy vásárló.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!