
A palagáz-kitermelés ellen tiltakoznak már kedd óta a Vaslui megyei Siliştea település lakói, akik szerdán élőlánccal állták el az amerikai Chevron olajipari vállalat munkagépei elől az utat.
2013. október 16., 18:032013. október 16., 18:03
A cég nemrég a kormánytól kapott engedélyt arra, hogy a helyszínen próbafúrásokat végezzen, a napokban pedig két munkagépet irányított a település közelébe, amelyek előkészítik a terepet a munkálatokra. Kedden azonban több száz lakos – köztük gyermekek is – a leendő építőtelepre vonult, elmondásuk szerint pedig mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a kitermelést. A tiltakozók éjszaka is a helyszínen maradtak, a területet reflektorokkal világították meg, és rögtönzött sátrakba menekültek az eső elől, nappal pedig más helybéliek élelmet vittek a tüntetőknek. Szerdán már mintegy félezerre emelkedett az akció résztvevőinek száma, a helyszínre ugyanakkor a csendőrség is nagy erőkkel kivonult a prefektúra utasítására.
Lucian Moldovanu, a megyei csendőrség szóvivője úgy nyilatkozott: a megmozduláson kétszáz rendfenntartó van jelen, akik szükség esetén erőszakkal oszlatják fel a tüntetést. „Nem arról van szó, hogy lelőjük a tiltakozókat, mindössze felkészülünk a lehetséges történésekre” – fogalmazott a szóvivő. A helyi sajtó beszámolója szerint már többen rosszul lettek, ezért egy mentőautó is az építőtelepen tartózkodik, szerdán pedig egy 76 éves férfi elájult, amikor át akarta törni a csendőrkordont, azonban visszautasította, hogy kórházba szállítsák. Egy másik résztvevő egy vizesárokba zuhant bele, őt a csendőrök húzták ki, állapota azonban súlyos. A Chevron által az építőtelep előkészítésével megbízott marosvásárhelyi vállalat alkalmazottai eközben egyre türelmetlenebbek.
Az egyik munkás elmondta: kénytelenek a szabadban aludni, így ha még sokáig várakozniuk kell, és nem indíthatják be a munkagépeket, inkább visszamennek Vásárhelyre. Szerinte ugyanakkor a tiltakozók magatartását tekintve „ajánlatosabb lenne visszavonulni.”
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!