
Jogtalannak találja a Versenytanács által kirótt tetemes bírságot a Selgros áruházlánc és az üdítőitalokat gyártó Tymbark – a cégek azt tervezik, hogy bíróságon támadják meg a bukaresti hivatal döntését.
2015. január 14., 19:222015. január 14., 19:22
Daniela Sima, a Selgros marketingigazgatója a Mediafax hírügynökségnek elmondta: teljesen váratlanul érte őket, hogy a Versenytanács 6,6 millió euróra (29 millió lejre) büntette a vállalatot, és határozottan visszautasítanak minden ellenük felhozott vádat.
„A hivatal gazdasági elemzés nélkül hozta meg döntését, holott mi rendelkezésükre bocsátottunk egy szakértői véleményezést, amelyből világosan látszik, hogy a vizsgált időszakban a piaci árnál olcsóbban kínáltuk termékeinket” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: várják a Versenytanács hivatalos indoklását, hogy indítsanak bírósági eljárást. A Selgros egyébként 19 áruházat működtet Romániában, éves üzleti forgalma pedig mintegy 700 millió euró.
Hasonlóan vélekednek az üdítőitalokat, instant termékeket és száraztésztát előállító Tymbark illetékesei, akik törvénytelennek és indokolatlannak tartják a vállalatra kirótt 356 ezer eurós (1,6 millió lejes) bírságot.
„A Tymbark által felhozott bizonyítékokból és a Versenytanács által tavaly októberben folytatott kihallgatásokból egyértelműen kiderül, hogy a hivatal vádjai megalapozatlanok” – nyilatkozta Ioana Vişean menedzser. A gyártó ugyancsak bíróságon akarja tisztázni a helyzetet.
Az 5,4 millió eurós (24 millió lejes) szankcióban részesülő Mega Image szupermarketeket működtető belga Delhaize csoport még novemberben közleményben jelezte, hogy „szilárd érveket tudnak felhozni a Versenytanács rágalmai ellen, amellyel a bíróságon is bizonyíthatják, hogy nem szegték meg a szabályokat”.
A Versenytanács kedden számolt be arról, hogy összesen 35 millió euróra (154 millió lejre) bírságolt összesen négy kereskedelmi áruházláncot és huszonegy beszállítót. A bukaresti hivatal 2009-ben kezdte vizsgálni a vállalatok 2005–2009 közötti tevékenységét.
Megállapították, hogy a hiper- és szupermarketek tisztességtelen módszerekkel tettek szert versenyelőnyre, beszállítóikkal együtt pedig súlyosan megsértették a versenyjogot.
A legnagyobb, 11 millió eurós bírságot a Metróra rótták ki, a Mega Image 5,4 millió eurót, a Real – amelyet nemrég felvásárolt az Auchan – 5,3 millió eurós, a Selgros pedig 6,6 millió eurós szankcióban részesült. A beszállítók közül többek között a Albalact, a Danone, a Delaco, a Napolact és a Tymbark kapott bírságot.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!