Hirdetés

Elkészült az Arad–Temesvár autópálya

Másodszor is átadták pénteken az Arad–Temesvár-autópályát – a sztrádát még 2011-ben ünnepélyes keretek között megnyitották a forgalomnak, igaz, közel sem állt még készen.

Bálint Eszter

2013. augusztus 11., 15:462013. augusztus 11., 15:46

Azóta sebességkorlátozások lassították az itt áthaladó forgalmat, pénteken azonban ezeket is feloldották. Az építő vállalat két éves garanciát vállal, ezalatt valamennyi menet közben felmerülő gondot saját költségen orvosolnak, ígéri Octavian Braşai projektmenedzser. Elmondása szerint egyébként ez a sztráda épült eddig Romániában a legalacsonyabb költségek mellett, kilométerenként 4,3 millió euróból hozták ki. Mint Laurenţiu Stavrat, az építőtelep vezetője részletezte, az autópályán tizenegy hidat építettek, az aszfaltréteg összterülete pedig eléri a kétmillió négyzetmétert. A munkálatokat az FCC Construccion és az Astaldi vállalatokból álló konzorcium végezte el.

Az sztráda átvételekor Emil Ruşoi, az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) képviselője eközben arról beszélt, hogy nem róttak és rónak ki bírságot az építőkre a késedelem miatt, mivel a szakhatóság jóváhagyta az átadási időpont kitolását. Hozzátette: menet közben más felmerülő problémák miatt kellett a vállalkozóknak bírságot fizetniük, azonban Emil Ruşoi elmondása szerint ezek összege nem jelentős.

Mint ismeretes, az Arad–Temesvár-sztráda része a dél-erdélyi autópályának, ami pedig a IV-es páneurópai folyosó részét képezi. A tervek szerint romániai szakasz Arad és Temesvár érintésével Nagyszeben felé tart majd, majd az egykori szász városnál Dél felé kanyarodva hagyja el Erdélyt. Az építési munkálatokhoz 2009 elején láttak hozzá az építők, a kivitelezési határidő 24 hónap volt. 2011 decemberében megnyitották a forgalomnak, azonban csak mostanra sikerült véglegesíteni a sztrádaszakaszt. Ez 32,25 kilométer hosszú, összesen 482,8 millió lejt (135,43 millió euró) fordítottak a megépítésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldanák fel az egyre mélyülő koalíciós konfliktust

Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldanák fel az egyre mélyülő koalíciós konfliktust
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
Hirdetés