Hirdetés

Életveszélyes volt vezetni a Nagyszeben–Szászváros-autópályán

Az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) veszélybe sodorta azoknak az embereknek az életét, akik 2014. november 14. és 2015. szeptember 7. között átutaztak a Nagyszeben–Szászváros-autópálya hármas szakaszán – derül ki a közlekedésügyi minisztérium ellenőrző csoportjának jelentéséből.

Bálint Eszter

2016. február 25., 19:522016. február 25., 19:52

A tárca szakértői rámutatnak arra is, hogy négy nappal az átadás előtt a szakhatóság felügyelői ellenőrizték a munkálatokat, és akkor már meg volt repedezve a sztrádaszakasz. Ám – teszik hozzá – a választási évre tekintettel a hibák ellenére is megtörtént az átadás.

Az akkor éppen államfő-választási kampányát folytató Victor Ponta miniszterelnök – aki maga is részt vett az ünnepélyes szalagvágáson – a Capital üzleti és pénzügyi hetilap kérdésére viszont azt mondta, a CNADNR őt sem az avatás előtt, sem azt követően nem értesítette arról, hogy gond lenne az aszfaltcsík minőségével.

Az ellenőrző csoport a CNADNR vezetőit teszi felelőssé a dokumentumban, az ügy pedig jelen pillanatban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) asztalán van. A jelentés következtetései között szerepel egyebek mellett, hogy a kivitelező hanyag munkát végzett, nem tartották be az aszfaltcsík vastagságára vonatkozó előírásokat, illetve a ballasztréteg kapcsán is rendellenességeket tapasztaltak. Az ellenőrzést végző felügyelők szerint az érintettek egy év és öt év közötti szabadságvesztésre ítélhetők, mivel bűncselekménynek minősül az emberek életének vagy testi épségének a veszélyeztetése.

A kormány január közepén felbontotta a kivitelezési szerződést a Salini Impregilo olasz céggel, amely megépítette a dél-erdélyi autópálya megrepedt, majd mintegy 200 méteren elbontott egyik szakaszát. Bár a helyreállítás a cég feladata lett volna, végül új kivitelező végzi majd a javításokat.
Az említett sztrádaszakaszon egyébként 2014 őszétől lehetett közlekedni, ám tavaly szeptemberben a hatóságok kénytelenek voltak lezárni az utat, miután a burkolaton repedések jelentek meg. A szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog be az úttest alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket.

Az olasz vállalkozónak helyre kellett volna állítania a mintegy kétszáz méteres elbontott szakaszt, de a miniszter szerint beigazolódott, hogy a felhasznált építőanyagok nem feleltek meg a versenytárgyaláson kiírt feltételeknek, és a kivitelezés is rossz volt. Ezért úgy döntöttek, hogy új versenytárgyalást írnak ki a helyreállításra. Az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály is vizsgálatot indított, majd emiatt decemberben leváltották az országos útügyi vállalat vezetőjét.

Mint ismeretes, az Európai Unió forrásaiból épülő dél-erdélyi autópálya a magyar–román határ nagylaki határátkelőhelyétől Aradon, Temesváron és Déván át vezet Nagyszebenbe, majd az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat. A pályának eddig a határ és Temesvár közötti, valamint a Déva és Nagyszeben közötti szakaszait adták át.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Románia elriaszthatja a meglévő vendégmunkásokat is

Románia könnyedén elveszítheti az országban már jelen lévő külföldi munkaerőt Spanyolország javára, mivel a romániai jogszabályi környezet elriasztja mind a vendégmunkásokat, mind a munkáltatókat – állítják a munkaerő-közvetítők.

Románia elriaszthatja a meglévő vendégmunkásokat is
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Gazdasági fronton jobb vagy rosszabb lesz a 2026-os év, mint a tavalyi? Tükrözve kapjuk 2025-öt Bálint Csaba szerint

Az idei év egyfajta tükörképe lehet a 2025-ösnek – szögezte le a Krónika megkeresésére Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja.

Gazdasági fronton jobb vagy rosszabb lesz a 2026-os év, mint a tavalyi? Tükrözve kapjuk 2025-öt Bálint Csaba szerint
2026. február 06., péntek

Visszaélt gazdasági erőfölényével? A CFR-nél vizsgálódik a Versenytanács

Vizsgálatot indított a Versenytanács annak megállapítására, hogy a Román Vasúttársaság (CFR) a romániai villamosított vasúti infrastruktúra üzemeltetőjeként visszaélt-e gazdasági erőfölényével.

Visszaélt gazdasági erőfölényével? A CFR-nél vizsgálódik a Versenytanács
2026. február 06., péntek

Gyengébb évet zárt tavaly a romániai turizmus, mint 2024-ben

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 2,4 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,7 százalékkal csökkent tavaly 2024-hez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Gyengébb évet zárt tavaly a romániai turizmus, mint 2024-ben
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Még mindig népszerű a telefonszolgáltató-váltás, a Digi a számhordozás nyertese

A múlt évben 1 497 999 romániai telefonszám tulajdonosa váltott szolgáltatót számhordozással, ezek 97 százalék mobilszám volt – tájékoztatott csütörtökön a hírközlési hatóság (ANCOM).

Még mindig népszerű a telefonszolgáltató-váltás, a Digi a számhordozás nyertese
2026. február 05., csütörtök

Kárpótlást kapnak a tavaly tavaszi fagykárok által érintett gyümölcstermelők

Az alma-, körte-, szilva-, meggy- és cseresznyetermesztőket, valamint a dió-, mogyoró-, mandula-, sárgabarack-, kajszibarack-, nektarin- és őszibarack-termesztőket ért 2025-ös fagykárok kompenzálásáról fogadott el határozatot a kormány.

Kárpótlást kapnak a tavaly tavaszi fagykárok által érintett gyümölcstermelők
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi mintát is tartalmaz a román kormány gazdaságélénkítő programja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi mintát is tartalmaz a román kormány gazdaságélénkítő programja
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Csökkent, de még mindig Romániában a legmagasabb a lakástulajdonosok aránya

Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint 2024-ben Románia lakosságának több mint 94 százaléka saját tulajdonú lakásban élt, ami a legmagasabb arány az Európai Unióban.

Csökkent, de még mindig Romániában a legmagasabb a lakástulajdonosok aránya
2026. február 05., csütörtök

Miniszter: a gázpiac fokozatos liberalizálása megvédi a lakosságot az ellenőrizhetetlen áremelkedésektől

A gázpiac fokozatos liberalizálása megvédi a romániai lakosságot az ellenőrizhetetlen áremelkedésektől, ugyanakkor segít a magánszektornak versenyképesnek maradni – vélekedett Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miniszter: a gázpiac fokozatos liberalizálása megvédi a lakosságot az ellenőrizhetetlen áremelkedésektől
2026. február 04., szerda

Jövő évre halasztja a gázár-liberalizációt a kormány, nem drágul az energiahordozó

Az eredeti ütemtervvel ellentétben nem vezeti vissza idén áprilisban a román kormány a gázárliberalizációt – jelentette be szerdán este Ilie Bolojan. A miniszterelnök úgy véli, 2027 alkalmasabb időpont lesz az ársapka kivezetésére.

Jövő évre halasztja a gázár-liberalizációt a kormány, nem drágul az energiahordozó
Hirdetés
Hirdetés