
Hírügynökségi értesülések szerint Görögország egy nappal Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár szerdai találkozója előtt benyújtotta az EU–IMF-támogatás folytatása fejében felvázolt reformtervét a hitelezőknek.
2015. június 09., 15:242015. június 09., 15:24
Két nappal azután tett ugyanakkor eleget Athén az elvárásoknak, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elégedetlenségének adott hangot, amiért Alekszisz Ciprasz múlt heti ígéretével ellentétben még nem adta át Brüsszelnek a gazdasági reformok folytatását felvázoló tervét.
Eközben a hétfői G7-csúcson is téma volt a görög kérdés. Mint a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetőinek németországi találkozója után kiderült, Angela Merkel német kancellár a görög államadósság-válság kezeléséről szóló tárgyalások felgyorsítását, Barack Obama amerikai elnök pedig a válságkezeléshez szükséges nehéz döntések meghozatalát sürgette.
„Az a baj, hogy nemigen maradt idő, ezért annyira intenzíven kell dolgozni, amennyire csak lehet, mert minden nap számít\" – mondta Angela Merkel a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban rendezett kétnapos G7-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján. A görög válság ügyét a Hetek is áttekintették, és a csoport nem európai tagjai is élénken érdeklődtek a helyzet alakulásáról – tette hozzá a német kancellár.
Mint hangoztatta, Görögország euróövezeti tagságát meg kell őrizni, de a valutaunió szabályait is be kell tartani. „Az európai partnerek és a Nemzetközi Valutalap (IMF) részéről megmutatkozó szolidaritáshoz pedig az is szükséges, hogy a görög fél intézkedéseket dolgozzon ki és hajtson végre” – fűzte hozzá, utalva arra, hogy az athéni kormány egyelőre nem küldte meg Brüsszelnek a nemzetközi támogatási program folytatásának feltételéül szabott reformok listáját.
Barack Obama amerikai elnök tájékoztatóján kiemelte, hogy a helyzet kezeléséhez. „Görögországnak komolyan kell vennie a fontos reformokat. Az athéni vezetésnek „kemény politikai döntéseket kell meghoznia, amelyek azonban hosszú távon beérnek\" – szögezte le. Ugyanakkor a Görögország támogatóinak „el kell ismerniük, hogy Görögország rendkívüli kihívások előtt ál\", és amennyiben mindkét fél „megfelelően rugalmas”, sikerre vezetnek majd az erőfeszítések – mondta az amerikai elnök a Phoenix közszolgálati televízióban közvetített tájékoztatón.
Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF szervezésében összeállított hitelkeretekből, cserébe súlyos megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania.
A második támogatási program egy hónappal, június végéig történő meghosszabbításáról kötött megállapodás alapján a görög kormánynak egyeztetnie kell reformjavaslatait a nemzetközi hitelezőkkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben a fizetésképtelenség veszélyébe került ország nem kaphatja meg a második mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!