Hirdetés

Egyszerűsödik az on-line adózás

Az állampolgárok helyett az önkormányzatokat terheli nemsokára az internetes adófizetéskor felszámított többletilleték, a távközlési minisztérium ugyanis az on-line befizetésre vonatkozó jogszabályok módosítására készül – derült ki a szaktárca tegnapi közleményéből.

Kőrössy Andrea

2012. október 30., 07:592012. október 30., 07:59

 Amint arról korábban beszámoltunk, Cătălin Creţu, a bankkártya-kibocsátó VISA Románia vezérigazgatója szerint a lakosok többségét elriasztja, hogy bankkártyás adófizetésnél pluszilletéket is kell fizetniük, a polgármesteri hivatalok többsége ugyanis eddig a polgárokat terhelte a banki átutalással járó költségekkel.

„Az elöljárók egyszerűen nem értik, hogy ezzel a polgármesteri hivatal költségvetését is negatívan befolyásolják. Például számos külföldön élő romániai állampolgárnak egyszerűen nincs lehetősége személyesen kifizetni a helyi illetékeket, az internetes átutalásnál fizetendő többletköltségek miatt pedig inkább nem adóznak, holott hozzájárulásuk sokat segítene az önkormányzatoknak” – magyarázta néhány napja Cătălin Creţu a Ziarul Financiar gazdasági hírportál által szervezett konferencián.

A távközlési tárca illetékesei ugyanakkor hangsúlyozták, a hivatalok ezzel diszkriminálják az on-line adózókat a helyi illetékeket személyesen befizető polgárokkal szemben. A törvénymódosítás azért is szükséges, mert egy európai uniós irányelv alapján nem szabadna többletilletékkel sújtani az interneten fizetőket, így a minisztérium az Európai Bizottság felszólítására is számíthat ezzel kapcsolatban a közeljövőben, a testület pedig minden bizonnyal amúgy is felszólítaná Romániát, hogy módosítsa a helyi adók és illetékek bankkártyán történő kifizetésére vonatkozó jogszabályt.

Eddig egyébként az önkormányzatok dönthették el, hogy kifizetik az utalási díjakat, vagy a polgárokat terhelik ezzel az összeggel. „Az uniós irányelv ezzel az elektronikus kifizetéseket szorgalmazza, on-line adózásra buzdítva az állampolgárokat” – olvasható a távközlési minisztérium közleményében. A lakosok ugyanakkor peres eljárás keretében is megtámadhatják az illetéket jogtalanul kirovó önkormányzatokat. Cătălin Creţu elmondása szerint egyébként a pluszilletékek ellenére ebben az évben ötször többen adóztak interneten keresztül, mint tavaly.

A szakember hozzátette, a többletilletékek mellett az is nehezíti az on-line adózást, hogy az átutaláshoz szükséges felhasználónevet és jelszót nem a bankoktól, hanem a polgármesteri hivataltól kell igényelniük a lakosoknak, holott a pénzintézetek pontos adatbázisokkal rendelkeznek a polgárok fizetési szokásait illetően, így például tudják, hogy hányan használják előszeretettel a virtuális közeget. Noha a helyi adók és illetékek befizetésére kiszabott határidő szeptember 30-án lejárt, mégis sokan vannak, akik eddig nem éltek kötelezettségeikkel. Az ezután adózó polgárok a 2011 márciusában indított www.ghiseul.ro honlapon fizethetik be a helyi illetékeket.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
Hirdetés