
Az állami köztulajdonban levő javak mentesülnek a különleges építményekre kivetett, úgynevezett oszlopadó alól a 2013/102-es rendelet értelmében – nyilatkozta kedden Dan Manolescu, a pénzügyminisztérium államtitkára.
2014. május 27., 16:522014. május 27., 16:52
Nem helyesli azonban a megkülönböztetett bánásmódot Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke, aki leszögezte, ahhoz, hogy ne torzuljon a piac, az azonos szakterületen tevékenykedő cégeknek azonos adókat kell fizetniük, attól függetlenül, hogy a megadózandó létesítmény állami vagy magántulajdonban van.
Manolescu ugyanakkor arról is beszámolt, hogy minden várakozásukat fölülmúlták az eddig benyújtott adónyilatkozatok, hétfőn ezek összértéke megközelítette az egymilliárd lejt.
Mint az államtitkár tájékoztatott, a nyilatkozatban az egész évre kiszámított összeg szerepel, május 25-éig azonban csak az első részletet kellett befizetni.
Manolescu elismerte, ez az összeg éppen a kétszerese az előrejelzettnek. Liviu Voinea költségvetési miniszter április elején azt mondta, 1,5 milliárd lejre becsülik az éves szintű összeget, de az idei költségvetésbe csak 488 milliót mertek beszámítani, attól tartottak ugyanis, hogy sokan nem fogják befizetni az adót.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!