Sem Románia, sem Magyarország nem felkészült még az euró bevezetésére, nem teljesítik ugyanis az euróövezeti csatlakozás feltételeit – derül ki az Európai Bizottság szerdán kiadott konvergenciajelentéséből.
2014. június 05., 17:552014. június 05., 17:55
2014. június 05., 18:062014. június 05., 18:06
Legközelebb két év múlva értékelik újra azt a hat közép-kelet-európai országot, amelyek – Litvániával ellentétben – nem állnak készen nemzeti valutájuk felszámolására.
Az öt kritériumból egyébként Románia nem felel meg az inflációs rátára, illetve az árfolyam stabilitására vonatkozó előírásoknak, eközben az adósságállomány, a költségvetési deficit, a hosszú távú kamatlábak rendben vannak, s részben a minőségi kritériumoknak is eleget tesz az ország.
Az idén áprilist megelőző tizenkét hónap inflációs rátája 2,1 százalékos volt, miközben a referenciaérték alig 1,7 százalékot engedélyez, az előrejelzések szerint pedig a következő időszakban nem is számíthatunk ilyen mértékű csökkenésre. Az árfolyam kapcsán az Európai Bizottság szakértői megjegyzik, hogy két év leforgása alatt a lej 1,9 százalékkal lett gyengébb az euróhoz viszonyítva.
Ugyanakkor amiatt sem áll még készen Románia az egységes európai fizetőeszköz bevezetésére, mivel a pénzügyi törvénykezés sem felel meg teljes mértékben az uniós jogszabályrendszerrel, így azt is módosítani kell még. Amint arról beszámoltunk, a romániai hatóságok 2019-es euróövezeti csatlakozással számolnak. Traian Băsescu államfő nemrég úgy nyilatkozott, hogy ugyan már jövőre teljesülnek a kritériumok, de az ország ettől eltekintve nem felkészült még az euró bevezetésére.
A konvergenciajelentés szerint eközben Magyarországon az infláció, a hosszú távú kamatláb és a költségvetési hiány is alacsonyabb a küszöbértéknél, az államadósság stabil, az ország nem áll túlzottdeficit-eljárás alatt – így ezeknek a feltételeknek megfelel. A bizottság úgy véli, Magyarországnak jogi téren van pótolni valója, valamint legalább két évvel az euró bevezetése előtt csatlakoznia kell az európai árfolyam-mechanizmushoz.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
szóljon hozzá!