Hirdetés

Egy kézzel adnak, a másikkal elvesznek

Miközben januártól szinte elenyészőnek mondható mértékben emeli a nyugdíjakat, illetve a minimálbért, a teljes lakosságtól gyűjti be a kormány az ehhez szükséges pénzösszegeket azáltal, hogy növeli a jövedéki adók szintjét, illetve új adókat és illetékeket vet ki, amelyek további drágulásokat fognak eredményezni a gazdaság valamennyi ágazatában.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. november 05., 18:422013. november 05., 18:42

Mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel folytatott, hétfő este lezárult tárgyalássorozat után kiderült, az ország nemzetközi hitelezői rábólintottak arra, hogy 3,76 százalékkal nőjön a nyugdíjpont értéke, aminek köszönhetően valamennyi nyugdíj nő január elsejétől. Arra a kérdésre is megkaptuk a választ, hogy mit csinál a kormány a közalkalmazottak bérezésére szánt alap százalékos bővülésével: januártól 50 lejjel 850 lejre emeli a minimálbért, júliustól pedig újabb 50 lejt tesz az összeghez, továbbá valamilyen százalékban növeli egyes rosszul kereső közalkalmazotti kategóriák bérét. Az eddigi bejelentések értelmében biztosnak tűnik, hogy a rezidens orvosok és a kezdő tanárok számíthatnak nagyobb fizetésekre. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint 3-4 százalék körül alakulhat a béremelés.

Égbe ugró üzemanyagárak

Közben bebizonyosodott az az elmúlt napokban szárnyra kapott hír miszerint a kormány jövőre már nem az előző év október elsejei lej/euró árfolyam alapján fogja számolni a jövedéki adók szintjét, hanem a jelenlegi szintet indexálja majd az idei éves szintű infláció mértékével. A hivatalos előrejelzések szerint decemberre 3 százalék körül alakulhat a pénzhígulás üteme. Amint arról beszámoltunk, a kormány azt követően kezdett el új lehetőségeket keresni a jövedéki adó emelésére, hogy kiderült, idén alacsonyabb volt az árfolyam, mint tavaly, így 1,65 százalékkal kellene csökkennie az üzemanyagokra, szeszes italokra, dohányipari termékekre kivetett illetéknek.

Amellett ugyanakkor, hogy várhatóan mindegy 3 százalékkal nő majd az üzemanyagok ára, további literenkénti 7 eurócentes adót is kivetnek januártól a benzinre és a gázolajra egyaránt, a hivatalos bejelentések szerint pedig ezek a hét centek egy külön alapba mennek majd, amelyből kizárólag a nagy infrastrukturális projekteket, főként az autópálya-építéseket készülnek finanszírozni.

Lesújtanak a cégekre

Elsősorban az üzleti szférát érinti hátrányosan az a szintén január elsejétől tervezett intézkedés, amellyel a kormány adókötelessé teszi azokat a különleges építményeket, amelyek után eddig nem kellett tulajdonadót fizetni. A törvény többek között ide sorolja a villanyhálózatot, a vízhálózatot, a kőolaj kutakat, tengeri olajfúrótornyokat, transzformátorállomásokat, a különböző földalatti vagy -feletti vezetékeket, oszlopokat, hidakat, alagutakat, csatornahálózatokat, különböző műszaki berendezéseket, raktárokat, tartályokat, illetve a különböző melléképületeket is. Mint Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter is rámutatott, az adómenetesség felszámolása révén valamennyi olyan cég plusz adót fog fizetni, amelynek hasonló létesítmények vannak a birtokában, példaként az E.On, Enel, Transelectrica, Transgaz, Romgaz szolgáltatókat említette meg.

A kereskedelmi célú úszómedencék után is adót kell 2014-től fizetniük a vállalkozásoknak, a magánszemélyekre viszont ez a híreszteléssekkel ellentétben a szaktárcavezető szerint nem fog vonatkozni.

Ugyanakkor a kormány és a nemzetközi hitelezők képviselői abban is megállapodtak, hogy a természeti erőforrások kiaknázása után fizetendő bányajáradék értéke is 25 százalékkal nő, kivételt csak a kőolaj és a földgáz képez.

Crin Antonescu, a kisebbik kormánypárt vezetője egyébként azt mondja, az adóemelések révén nem lesznek akkora drágulások, hogy amit a nyugdíjasok és a munkavállalók nyernek a réven, elveszítsék a vámon.

Szertefoszlott remény

Bár hétfő este még úgy tűnt, hogy a bér- és nyugdíjemelések mellett az IMF-et sikerült arra is rábírniuk a bukaresti illetékeseknek, hogy bár a második félévtől lehessen gyakorlatba ültetni a tervezett 5 százalékpontos társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentést, Andrea Schaechternek, a valutaalap romániai küldöttségvezetőjének keddi sajtótájékoztatóján ez a remény is szertefoszlott. Victor Ponta miniszterelnök hétfő este a tárgyalások lezárását követően az összesereglett sajtósoknak arról beszélt, hogy júliustól csökkenhet a tb, a kormány feladata, hogy az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása semleges legyen, tehát valamivel pótolni kell az így kieső összegeket. Bár leszögezte, hogy a tb-csökkentés a kormány nevében felvállalt politikai vállalás, s biztosnak mondta az intézkedés bevezetését, kedden Andrea Schaechter leszögezte, a hozzájárulás lefaragása nincs benne a 2014-es költségvetés tervezetében. Mint fogalmazott, a büdzsé kidolgozásakor prioritásként kezelték a béreket, a nyugdíjakat, valamint a beruházásokat, míg a tb-csökkentés az adóalap bővítését kellene hogy magával vonja, illetve kompenzáló intézkedésekre is szükség lenne.

„Ne feledkezzünk meg a fő célkitűzésről. A kormány vállalta, hogy a költségvetési hiányt a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százaléka környékén tartja. A bevételek gyengébbek, plusz költségeink vannak a bérekkel, nyugdíjakkal, illetve beruházásokat tervezünk” – sorolta a washingtoni intézmény képviselője, aki szerint a jelen körülmények között túl korai lenne a tb-csökkentés. Schaechter egyébként magát az intézkedést nem ellenzi, hiszen szerinte is „túl nagy adóteher hárul a munkára”, azonban szerinte később, s kellő megfontolással kell hasonló lépéseket tenni, hogy elkerülhető legyen a költségvetési űr.

Az IMF romániai küldöttségének vezetője ugyanakkor elmondta, a kormány a bérek és nyugdíjak emeléséért cserében vállalta a jövedéki adó inflációs rátával történő indexálását, az üzemanyagok jövedéki adójának emelését, illetve a tulajdonadó kiszélesítését a különleges építményekre, berendezésekre. Továbbá a Ponta-kabinet illetékesei arra is szavukat adták, hogy növelni fogják az adóbehajtás hatékonyságát, illetve vissza próbálják szorítani az adócsalást.

Dicséret és elvárások

Schaechter egyébként dicsérő szavakkal is illette a bukaresti illetékeseket, leszögezve, Románia teljesítette a Nemzetközi Valutaalappal kötött, 4 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás keretében tett vállalásait. Mint részletezte, az idei államháztartási hiánycélt GDP-arányosan 2,5 százalékban állapították meg, a jövő évi deficitcél pedig 2,2 százalék. Schaechter elmondta, hogy az idei és a jövő évre is Románia kapott egy 0,2 százalékos GDP-arányos engedményt az államháztartási hiánycél tekintetében, hiszen fontos, hogy Románia finanszírozni tudja az európai uniós projektek esetében rá háruló önrészt. Az IMF ugyanakkor azt reméli, hogy az uniós pénzek nagyobb mértékű felhasználása nyomán a belföldi tényezők nagyobb mértékben hozzájárulnak a jövő évi gazdasági növekedéshez, ugyanis az ideit nagymértékben a kiváló mezőgazdasági évnek, valamint a román export jó teljesítményének köszönheti Bukarest. Schaechter külön kiemelte, hogy a belföldi fogyasztás még gyenge, és a bankok továbbra is alacsony mértékben hitelezik a román gazdaságot, aminek megváltoztatása továbbra is kihívás marad.

Az IMF küldöttségvezetője a mulasztások közé sorolta egyebek között az idénre tervezett költségvetési bevételek várakozáson aluli teljesítését. Schaechter továbbá hangsúlyozta, hogy a bukaresti kabinetnek növelnie kell az energia és a közlekedési ágazat versenyképességét, átláthatóságát, valamint folytatnia kell az egészségügy reformját, hogy biztosított legyen a rendszer finanszírozásának fenntarthatósága. Ugyanakkor a hitelezők képviselői ismételten a privatizációk folytatására szólították fel a kormányt.

Şerbănescu: fokozódik a nyomás

„Ez nem tárgyalás volt. Az IMF-el nem tárgyalsz, hanem alkalmazkodsz ahhoz, amit diktál” – szögezte le a Krónika kérdésére Ilie Şerbănescu. A gazdasági szakértő szerint a kormány januárban bevezetendő lépései révén tovább fokozódik a gazdaságra nehezedő nyomás, egyáltalán nem stimulálják a gazdasági tevékenységeket, de „az elmúlt hatvan év során már megszokhattuk a Nemzetközi Valutaalaptól azt, hogy nem képes ösztönző feltételeket előírni, kizárólag a stabilitást tartja szem előtt, a kiadáscsökkentésre és az adók, illetékek emelésére összpontosít”. „A minimálbér növelése ugyan jó dolog, az egyetlen módszer, aminek serkentő hatása van, de annak mértéke nem elégséges a költségek fedezéséhez” – magyarázta. Az üzemanyag jövedéki adójának emelése szerinte nem az államkasszát tölti majd meg, hanem a három monopolhelyzetben lévő üzemanyag-forgalmazót fogja gazdagítani, amely majd más vállalkozások kárára terheli a plusz kiadást. Şerbănescu ugyanis emlékeztetett arra, hogy az üzemanyag-forgalmazók a 10 százalékkal visszaesett fogyasztás dacára is 16 százalékkal emelték áraikat az utóbbi négy évben, egyéb ipari és kereskedelmi szegmensek viszont ezt nem engedhetik meg maguknak. „A fogyasztás már így is alacsony, újabb áremelés csak még inkább visszavetné azt” – mondta a szakember, aki így újabb drágulási hullámra nem számít, szerinte az üzemanyagár emelkedése azt jelenti majd, hogy a vállalkozásoknak még kevesebb lesz a haszna.

Tánczos is bírál

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor is arról beszélt egyébként lapunk megkeresésére, hogy konkrét példák vannak olyan esetekre, amikor volt olyan időszak, hogy a Nemzetközi Valutaalap álláspontja teljesen rányomta a bélyegét a román kormány döntéseire, nem voltak tárgyalások, csak aláírták a készen kapott dokumentumokat. Tánczos most azt mondta, bízik abban, hogy most –mivel nincs már akkora gazdasági válság, nincsenek akkora gondok – valamivel lazábbak a tárgyalások. „A hétfőn bejelentett 5 százalékos társadalombiztosítási csökkentést már kedden cáfolta a valutaalap vezetősége.  Ez lenne a szenzációs eredmény, amit a tárgyalások pozitív kimeneteleként jelentettek be?” – tette azonban fel a kérdést Tánczos, aki szerint valójában minden intézkedés költség-, adó-, illetve illetékemelést jelent. „Nem hiszem, hogy a minimálbér ilyen formában való emelése segíteni fog a gazdaságon. Ezt akkor lehetne bevezetni, ha ezzel arányosan csökkenne a tb. Mivel ez nem történik meg, csak többletköltséget jelent a vállalkozóknak, anélkül, hogy a munka hatékonysága emelkedne. Félő, hogy ezért többen fognak a feketegazdaság mezsgyéjére lépni” – fogalmazta meg aggályait a székelyföldi politikus. A szenátor szerint ugyanakkor a minimálbér növelésével emelkednek a közkiadások is, hiszen az állami szférában sokan minimálbérét, vagy a minimálbér alapján meghatározott fizetésért dolgoznak. „Ez a költségvetést nem hozza kedvezőbb helyzetbe, amikor amúgy is óriási problémák vannak. Mínusz 3,5 milliárd lejes kiigazítást kellett újra elfogadniuk, és a rossz nyelvek szerint további 15 milliárd lejes deficitet takargat különböző bűvészmutatványokkal a kormány. Ez a kabinet viszont ezt a költségvetést ezekkel a paraméterekkel fogja továbbvinni” – állapította meg Tánczos, aki szerint a legkellemetlenebb intézkedés az üzemanyag jövedéki adójának növelése, ez ugyanis mindenkit fog érinteni a bevezetés másnapján, hiszen a szállítási költségek növelése hullámszerű áremelkedést generálhat.    

Diószegi László: nem drágítunk

Ezzel szemben Diószegi László székelyföldi üzletember Ilie Şerbănescuhoz hasonlóan azt mondja, hogy a kis cégek nem fognak árat emelni. A Diószegi pékség tulajdonosa szerint a szokásos adok-kapok zajlik. „Várható volt, hogy a költségvetés nem bírja meg a kenyér és más pékáruk áfájának csökkentését, s valamilyen módon behozzák a kiesést, például növelik az üzemanyag jövedéki adóját. A mi esetünkben a megszorító intézkedés csak a cég jövedelmét érinti, kisebb lesz a jövedelem a benzindrágulás miatt, de drágítani nem fogunk” – szögezte le vállalkozó, aki úgy véli az ágazatban vállalkozók többsége hasonlóképpen jár el, különben nem marad meg a piacon. Diószegi egyúttal emlékeztetett, hogy az átlagon felüli idei gabonatermés amúgy ellensúlyozza az üzemanyagár-emelkedést. Péksége szeptembertől az áfa-csökkentéssel arányosan tette olcsóbbá termékeit, és bár saját autóparkjával szállítja ki az üzletekbe a kenyeret, nem tervezi, hogy visszadrágítja a kenyeret. „Ha valami közbe nem jön, például nem drágul 10 százalék felett a villanyáram vagy a gáz, akkor jövő év júniusáig szinten tartjuk az árakat. Akkor majd a gabonatermés függvényében számolunk újra” – fejtette ki Diószegi László.

Összeállításunk szerzői:
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Vásérhelyi-Nyemec Réka

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés