
2012. október 12., 08:252012. október 12., 08:25
A jelenség egyébként nem meglepő, hiszen a társaságok három éven keresztül nem emelték az árakat annak ellenére, hogy a balesetek során keletkezett károkért egyre többet kellett fizetniük. Emiatt folyamatosan késtek a kártérítések kifizetésével, a Biztosítótársaságokat Felügyelő Tanácshoz (CSA) pedig egyre több panasz érkezett az elégedetlen károsultaktól.
Az illetékesek szerint ugyanakkor a jövő évtől tervezett módosítások miatt még nagyobb áremelésre lehet számítani. Amint arról beszámoltunk, Cornel Coca-Constantinescu, a CSA alelnöke nemrég bejelentette, jövő évtől saját biztosítótársaságuk kártalaníthatja azokat a gépkocsivezetőket is, akik saját hibájukon kívül keveredtek forgalmi balesetbe, a társaságok pedig később egymás között intézik a kártérítések visszafizetését.
Mint ismeretes, a jelenleg hatályos törvények szerint annak a társaságnak kell kártérítést fizetnie, amely a balesetet okozó autótulajdonos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvényét kibocsátotta. Az alelnök szerint a tervezett módosításnak köszönhetően a kártérítések kifizetésének határideje a mostani 90-ről akár 60 napra is csökkenhet. „Az eljárás lényegesen leegyszerűsödik, hiszen az ügyfélnek a saját biztosítótársaságával kell majd megegyeznie, és nem egy olyan vállalattal, amelyhez addig semmi köze nem volt” – vélekedett a CSA illetékese.
Az új rendszer hátránya azonban az lenne, hogy a társaságok minden bizonnyal emelnék a kötelező biztosítási kötvények árát. Az ügyfelek ugyanis jelenleg nem nagyon törődnek a társaságok által nyújtott minőségről, inkább az olcsóbb kötvényeket részesítik előnyben, hiszen az általuk okozott baleset esetén a károsult fél a haszonélvező. Abban az esetben azonban, ha az ő kártérítésüket is saját társaságuknak kell kifizetnie, kétszer is meggondolják, hogy milyen kötvényt válasszanak. A biztosítótársaságok képviselői szerint így jövőre akár 50 százalékos drágításra is lehet számítani.
A női autótulajdonosok által kötött kötelező biztosítások értéke ugyanakkor biztosan 50 százalékkal növekszik december 21-étől, miután a parlament szakbizottságai elfogadták az ezt előíró törvényt. Mint ismeretes, eddig a nőknek kevesebbet kellett fizetniük az RCA-ért, mint a férfiaknak, ugyanis a statisztikák szerint a hölgyek elővigyázatosabban vezetnek, és kevesebb balesetet okoznak. Az Európai Unió tavalyi döntése szerint minden állam köteles megszüntetni a pozitív diszkriminációt, így el kell törölni a nemek alapján kategorizált biztosítási kötvényeket. December 21-étől így a hölgyeknek is ugyanannyit kell fizetniük a kötelező gépjármű-biztosításért, mint a férfi sofőröknek.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.