
2013. március 13., 05:322013. március 13., 05:32
Az élelmiszerek közül legnagyobb mértékben, 4 százalékkal a krumpli drágult, míg más zöldségekért átlagosan 3 százalékkal kellett többet fizetni az év második hónapjában.
Bizonyos élelmiszereket ugyanakkor januárhoz képest olcsóbban lehetett megvásárolni: a tojás ára 6, az olajé 0,7, a cukoré pedig 0,1 százalékkal volt kisebb. A szolgáltatások közül ugyanakkor legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a köztisztasági, illetve a vízszolgáltatás drágult. Az INS beszámolójából az is kiderült, hogy a havi infláció februárban 0,34 százalékra lassult a januári 1,34 százalékról. A Román Nemzeti Bank (BNR) 2013-ban 3,5 százalékos inflációs rátával számol, 2014-re pedig 3,2 százalékos fogyasztói árnövekedésre számít. A jegybank becslése szerint az idei első félévben 5–6 százalék közötti lesz az éves infláció, majd várhatóan csökkenni fog, de ez nagymértékben függ egyebek mellett a mezőgazdasági eredményektől. Illetékes források ugyanakkor a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: a BNR a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások során a 2013-as inflációs rátát a hivatalos előrejelzéseknél nagyobbra, 3,7 százalékosra becsülte.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.