
Különböző mértékben, átlagosan 10 százalékkal nőnek a Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) által alkalmazott díjszabások, a vállalat indoklása szerint az ok az infláció növekedése, illetve az üzemanyag, a villanyáram, illetve a cserealkatrészek drágulása.
2013. augusztus 15., 16:262013. augusztus 15., 16:26
A Regio besorolású, átlagban rövidtávon közlekedő vonatok esetében a tarifát 50 banira vagy egy lejre kerekítik fel 10 és 50 bani közötti összeggel, miközben a hosszabb útvonalakon futó InterRegio szerelvények esetében a drágulás mértéke 10 százalékig terjed. Mint a közlekedésügyi minisztérium honlapján közzétett határozattervezetben megadott példákból kiderül, az Arad és Temesvár közötti 57 kilométeres távon vagy a Szatmárnémeti és Nagybánya közötti 60 kilométeres távon a Regio másodosztályra vonatkozó jegyára a jelenlegi 7,3 lejről 7,5 lejre drágul.
Eközben az Interregión, másodosztályon Bukarest és Brassó között (166 kilométer) a jelenlegi 47 lej helyett 50,5 lejt kell majd fizetni, a román fővárosból a 497 kilométerre fekvő Kolozsvárra a mostani 85,7 lej helyett szeptembertől 94,5 lejért lehet eljutni, ugyanonnan Temesvárra (533 kilométer) a jelenlegi 95,1 lej helyett 105 lejt kell ekkortól fizetni. A díjszabásban benne van a helyfoglalási illeték is, ami az eddigi 3,3 lejről 4 lejre drágul. A CFR ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a jelenleg alkalmazott kedvezmények jövő hónapban is érvényesek maradnak.
A határozattervezet augusztus 19-éig, hétfőig közvita tárgyát képezi, ezt követően viszont Victor Ponta kormányfő, aki jelenleg a közlekedési miniszteri tisztséget is ellátja, aláírásával szentesíti a dokumentumot. Az Intercity besorolású vonatok esetében nem közölték, hogy várható-e drágulás, ezen szerelvények esetében ugyanis a hivatalos közlés szerint a vasúttársaság dönt a díjszabásokról, nem tartozik tehát az ár jóváhagyása a szaktárca hatáskörébe.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a CFR az elmúlt években tetemes adósságállományt halmozott fel. Többek között ezért is várják az ország nemzetközi hitelezői – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság, valamint a Világbank – a vasúttársaság teherszállító ágazata privatizációjának mielőbbi lezárást, a személyszállító részleg kapcsán pedig költséghatékonyságot, a veszteségek és az adósságok lefaragását kérik.
George Micu, a CFR Rt. áprilisban kinevezett igazgatója egy héttel korábban egyébként arról adott számot, hogy az év első felében sikerült felére, 1,06 milliárd lejre csökkenteni a CFR adósságát, a társaság kinnlevősége azonban 5,2 százalékkal, 1,4 milliárd lejre emelkedett. A vállalat igazgatótanácsa ugyanakkor a továbbiakban olyan intézkedéseket tervez, amelyek központi és helyi szinten is növelik a tevékenység hatékonyságát. A társaság jelenleg toborzó céget keres, amely a vezető pozíciók betöltésére keres majd alkalmas jelölteket.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!