Hirdetés

Döcögős az Első autó útja

Behúzott kézifékkel indul az Első autó program: egyelőre igen kevesen érdeklődnek a kormány által garantált, kedvezményes gépkocsi-vásárlási konstrukció iránt, és a bankok is szkeptikusak a kérdésben.

Krónika

2015. január 06., 15:152015. január 06., 15:15

A Digi 24 hírtelevízió beszámolója szerint az államfő-választási kampányban bejelentett projektben eddig a piacon jelen levő negyven bankból mindössze hét jelezte részvételi szándékát – ezek sem mind a legnagyobbak –, érdekesség viszont, hogy három nem bank jellegű pénzintézet is csatlakozott.

Adrian Jantea, az egyik kereskedelmi bank igazgatója arról számolt be, hogy a kereslet igen alacsony, „elválik, hogy a program beteljesíti-e a hozzá fűzött reményeket”. Kételyeit osztják a gépkocsi-kereskedések is, akik szintén kevés potenciális ügyféllel találkoztak ezidáig. Nicuşor Sorescu eladó például arról számolt be, hogy néhányan érdeklődnek, az emberek azonban még kivárnak, hiszen a bankok máig nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen lépéseket kell megtenni a hiteligényléshez.

A potenciális ügyfelek köre egyébként azt követően szűkült be, hogy a hatóságok kivetettek egy egyszázalékos kockázati illetéket, illetve a korábban bejelentett hét évről öt évre csökkentették a törlesztési időt. A pluszköltségek így a szakemberek számításai szerint elérik az 1500 lejt, ami magasabb, mint egy 59 ezer lejes hitel törlesztőrészlete.

Ugyanakkor sokan panaszkodtak arra is, hogy a program keretében nem lehet 13 ezer eurósnál (mintegy 58500 lej) drágább autót vásárolni, ami viszont eléggé leszűkíti az opciókat. Elégedetlenségre ad továbbá okot az is, hogy miközben egy egyszerű fogyasztási hitelt akár egy hét alatt is odaítélnek a bankok, az Első autó program esetében ez akár négyszer hosszabb időt is igénybe vehet. A nagy előnye viszont, hogy elég mindössze 5 százalék előleg, miközben egy klasszikus gépkocsi-vásárlási hitelhez legalább 20 százalékos önrésszel kell rendelkezni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés