Hirdetés

A válság kitörése óta nem volt ekkora optimizmus Romániában

A gazdasági válság kitörése óta nem voltak olyan bizakodóak a román állampolgárok pénzügyi kilátásaik tekintetében, mint 2014-ben: a derűlátók aránya az elmúlt hét évben első alkalommal haladta meg a pesszimistákét – derült ki a Gfk piackutató csoport felmérésből. 

2015. január 28., 15:422015. január 28., 15:42

2015. január 28., 15:522015. január 28., 15:52

Andi Dumitrescu, a vállalat vezérigazgatója rámutatott: az optimizmus minden bizonnyal főként a világgazdasági mutatók javulásának tudható be, de az eredményhez a „meglehetősen intenzív” államfőválasztás is hozzájárult.

A Gfk arra számít, hogy ebben az évben is marad a növekvő tendencia. A csoport legfrissebb felmérése szerint tízből már csak négy állampolgár véli úgy, hogy a gazdaság visszaesett a megelőző évben, ehhez képest 2013-ban még tízből hatan gondolták ugyanezt.

Tavaly decemberben a megkérdezettek egyharmada választolta azt, hogy családja pénzügyi helyzete kívánnivalót hagy maga után, míg egy évvel korábban még 44 százalékuk vélekedett így. A legfrissebb statisztikák szerint a lakosság 47 százaléka bízik abban, hogy a közeljövőben javul pénzügyi helyzete, ez enyhe növekedést jelent a 2013-as 43 százalékhoz képest.

A munkaerőpiac szempontjából is javultak az eredmények: míg 2013-ban a megkérdezettek 66 százaléka volt pesszimista a jövőbeni kilátásokat tekintve, tavaly arányuk 58 százalékra mérséklődött. A hosszú távú beruházást jelenleg az állampolgárok 49 százaléka utasítja el, ehhez képest a 2013-as felmérésben még 52 százalékuk nem tervezte befektetés megvalósítását.

Javult Romániában a gazdasági szabadság

Öt pozíciót lépett előre Románia a gazdasági szabadság figyelembe vételével készült globális rangsorban: az ország jelenleg az 57. helyen áll, de továbbra is rosszabbul áll, mint Magyarország, vagy éppen Macedónia és Bulgária. A Heritage Foundation és a Wall Street Journal közös felmérése szerint az első helyen Hong Kong áll – immár huszonegy éve –, ezt követi Szingapúr és Ausztrália, míg a gazdasági szabadság legkevésbé Venezuelában, Kubában és Észak-Koreában valósul meg.
A felmérést 178 ország bevonásával készítik el összesen tíz mutató figyelembe vételével. Románia öt kategóriában javított az elmúlt évhez képest: jobban teljesített a korrupció elleni küzdelem, a kormánypénzek elköltése, a munkaerőpiac, a pénzpiac és a kereskedelmi szabadság tekintetében. Ezzel szemben kevesebb pontszámot kapott a vállalkozások szabadsága és az adópolitika terén, míg a személyiségi és pénzügyi jogok, valamint a beruházások tekintetében stagnált Románia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés