Csak elméletben lesz olcsóbb a villanyáram július elsejétől, ezzel egyidőben azonban emelik a földgáz árát, emiatt pedig az élelmiszerek drágulására is számítani lehet.
2013. június 24., 16:372013. június 24., 16:37
Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) bejelentése szerint júliustól mind a lakosság, mind az ipari fogyasztók számára átlagosan 1,3 százalékkal olcsóbban szállítják az elektromos energiát. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal kötött megállapodás nyomán azonban szintén júliustól minden fogyasztó 10 százalékkal kevesebb áramot kap alapáron, ha pedig ennél többet fogyaszt, azt magasabb díjszabás alapján kell kifizetnie. A hatóság becslése szerint emiatt mintegy 0,5–1 százalékkal emelkedett volna a villanyáram értéke.
Niculae Habrileţ, az ANRE igazgatója rámutatott: a kétféle szabályozás tulajdonképpen kiegyenlíti egymást, így a végső fogyasztók számlájában gyakorlatilag nem lesz jelentős változás. Az elektromos energia után felszámított díjat legutóbb január elsején módosította az ANRE: akkor a végső fogyasztók számára 10 százalékkal drágult a villanyáram. Romániában egyébként több mint 8 millió háztartási fogyasztó van.
A gáz ára viszont biztosan nőni fog július elsejétől: a szintén az IMF-fel kötött árliberalizációs megállapodás alapján a lakossági fogyasztóknak 8 százalékkal, az ipari fogyasztóknak pedig 5 százalékkal kell többet fizetniük. Sorin Minea, a Romalimenta szakszervezet vezetője úgy véli, az élelmiszerárak emiatt már augusztustól emelkedni fognak. „A gázár növekedése a teljes élelmiszerláncot érinti – a nyersanyagok felvásárlásától a feldolgozáson keresztül az eladásig. Kezdetben enyhe drágulásra kell számítani, augusztus végére azonban jelentős mértékű lesz az áremelkedés” – magyarázta az érdekvédelmi szervezet illetékese.
A földgáz ráadásul októbertől ismét drágul: lakossági fogyasztók esetében 2 százalékkal, ipari fogyasztók számára pedig 3 százalékkal. Hasonlóan borúlátó az ország egyik legnagyobb húsipari vállalata, a Carmolimp. Olimpiu Şoneriu vezérigazgató úgy nyilatkozott: év végéig a sertéshús akár 15 százalékkal is drágulhat.
„A termelők és a feldolgozók eddig lemondtak az áremelésekről, hogy az amúgy is alacsony vásárlói kedv ne csökkenjen tovább. A húsipari vállalatok azonban nem tudják tovább tartani ezt a szintet, hiszen például a takarmány ára folyamatosan növekszik. Becsléseink szerint év végéig 12–15 százalékkal drágulnak a hústermékek, jövő év elején pedig újabb 7 százalékos drágulásra kell számítani” – mutatott rá az illetékes.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!