Hirdetés

Csak a „sérülékeny” svájcifrank-hiteleseket segítenék

A nehéz helyzetben lévő svájcifrank-hitelesek segítését célzó újabb lehetséges megoldásról tárgyal a kereskedelmi bankokkal Darius Vâlcov pénzügyminiszter, aki nem árult el részleteket az új elképzelésről.

2015. február 11., 17:482015. február 11., 17:48

2015. február 11., 20:302015. február 11., 20:30

 

A tárcavezető hétfő este találkozott első alkalommal a pénzintézetek képviselőivel, a megbeszéléseket pedig kedden és szerdán is folytatták. Vâlcov még hétvégén úgy nyilatkozott: reméli, hogy a parlament még ebben a hónapban, de legkésőbb márciusban elfogadja a kiskeresetű adósok megsegítésére benyújtott rendeletet.

Az elképzelés szerint a bruttó 3000 lejnél kisebb fizetéssel rendelkezők számára a bank két éven keresztül legfeljebb 35 százalékkal csökkentené a törlesztőrészletet, a következő két évben pedig a kormány mérsékelné a jövedelemadót.

Eközben Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója további érveket hozott fel azt igazolva, hogy az általa vezetett intézmény miért nem tud közvetlenül segíteni az adósoknak. Isărescu – akit kedden hallgatott meg az ügyben a képviselőház költségvetési és pénzügyi bizottsága – úgy nyilatkozott: „sokkhatást” eredményezne, ha a központi jegybank beleavatkozna a valutapiac működésébe, és a január 14-e előtti szintre csökkentené a lej/svájci frank, illetve a lej/euró árfolyamot.

„Nem rendelkezünk pontos adatokkal, de becsléseink szerint az intézkedés nyomán több milliárd eurót kellene költenünk a valutatartalékból, a romániai gazdaság pedig rövid időn belül recesszióba kerülne. Ez rendkívül költséges elképzelés lenne” – magyarázta Isărescu a szakbizottságok meghallgatásán.

„Miért segítsünk a 7000 lejnél többet keresőknek?”

A központi jegybank vezetője azt is kifejtette: szerinte a valóságtól elrugaszkodott meglátás az is, hogy az ország közel 75 ezer frankhitelesét „egységes tömbként” kell kezelni, és a problémára mindenkire egyformán érvényes megoldást kell találni, az ebből adódó nyomás hatására ugyanis a hatóságok átgondolatlan jogszabályt fogadhatnak el.

Isărescu rámutatott: az érintett adósok egynegyede 4000 svájci franknál kisebb kölcsönt vett fel, és ugyanekkora a 47 ezer franknál nagyobb hitellel rendelkezők aránya. Jövedelem szempontjából is hasonlóak az eltérések: az adósok 50 százaléka havi 1500 lejnél kevesebbet keres, 25 százalékuk 1500–2500 lejes fizetésből gazdálkodik, 6,5 százalékuk bevétele pedig meghaladja az 5000 lejt.

A BNR kormányzója arról is beszámolt, hogy a havi 700 lejnél kevesebbet kereső hitelesek körében 184 százalékos az eladósodottság mértéke, míg a 7000 lejnél nagyobb jövedelemmel rendelkezők 26 százaléka nem tudja idejében törleszteni a részleteket.

„Nem ajánlhatunk egyforma megoldást a kis- és nagykeresetű polgároknak, miért is nyújtanánk segítséget annak, aki több mint 7000 lejt keres?” – fogalmazott Isărescu. Elmondása szerint a frankhitelek rendeltetése is eltérő: 35 százalékuk jelzáloghitel, 58 százalékuk jelzálog alapú fogyasztási kölcsön – ezt például autóvásárlásra, külföldi utazásra vették fel –, míg 7 százalékuk más fogyasztási hitel.

„Ne kerüljön sok pénzbe az államnak”

A svájcifrank-hitelek hátralévő törlesztési ideje átlagosan 13,2 év – 40 százalékukat 5 éven belül, ugyancsak 40 százalékukat pedig 15 év alatt kell kifizetni. „Tisztában vagyok vele, hogy a frankhitelesek egy része a rendkívül sérülékeny kategóriába tartozik, de ezeket az eseteket egyénileg kell megoldani, az ügyfél és a bank közötti egyeztetések nyomán” – összegzett a nemzeti bank vezetője.

Isărescu szerint ugyanakkor kormányzati szinten a 2014/46-os rendeletet lehetne módosítani, amelynek nyomán a pénzintézetek átütemezhetnék a törlesztőrészleteket, azzal a feltétellel, hogy „ez ne kerüljön túl sok pénzbe az államnak, és csak az igazán nehéz helyzetben lévő adósokra vonatkozzon”.

A BNR-kormányzó a szakbizottságoknak azt is elmondta: lehetetlen kivitelezni, hogy a hiteleket a szerződés megkötésekor érvényben lévő lej/frank árfolyamra váltsák át, hiszen ez tetemes veszteséget jelentene az érintett pénzintézeteknek. „Nem ellenezzük a kölcsönök átváltását, erre eddig is volt példa, mindössze a szerződéskötéskor érvényben lévő árfolyam figyelembe vételét tartjuk veszélyesnek. Ez 5,7 milliárd lejes hiányt okozna a bankoknak, ez a bruttó hazai termék 0,8 százaléka” – magyarázta a szakember.

Hozzátette: az egyik bank arról tájékoztatta őket, hogy az elmúlt két hétben mindegyik frankhitelesüket levélben kérték arra, hogy személyesen látogassanak el a pénzintézethez a szerződés újratárgyalása érdekében, de az adósoknak mindössze 13 százalékuk tett eleget ennek. „A megjelentek 21 százaléka hallani sem akart más megoldásról, mint a történelmi átváltásról, 15 százalékukkal viszont sikerült megegyezni egy mindenki számára előnyös megoldásról” – mutatott rá Isărescu.

Hatalmas pénzmennyiségen „ülnek” a bankok

Jóval több pénzt helyeztek idén januárban letétbe a Román Nemzeti Bankban (BNR) a hazai kereskedelmi pénzintézetek, mint a tavalyi év első hónapjában: eszerint a pénzintézetek ugyan hatalmas készpénzkészlettel rendelkeznek, mégis mérsékelték az elmúlt időszakban a hitelezést arra hivatkozva, hogy a potenciális ügyfelek többsége nem fizetőképes.

A központi jegybank által nemrég bevezetett intézkedés szerint a kereskedelmi bankok minden munkanap végén könnyített eljárással helyezhetik letétbe az aznap megmaradt készpénzkészletüket, erre pedig évi 0,25 százalékos kamatot kapnak.

A Ziarul Financiar gazdasági hírportál beszámolója szerint idén januárban naponta átlagosan 13 milliárd lejt helyeztek letétbe, ez kétszerese a tavaly januári átlagnak. Ehhez képest 2014 végén a pénzintézetek magánszemélyeknek és cégeknek kibocsátott hitelkészlete 212 milliárd lej volt, 3 százalékkal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában.

Négy évig veszteséges volt a bankpiac

Veszteséget jegyeztek az elmúlt négy évben a hazai kereskedelmi bankok: a hiány elérte a bruttó 8 milliárd lejt, ehhez képest az ezt megelőző két évben 0,9 milliárd lejes volt a nyereségük – számolt be Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzó-helyettese. Hozzátette: a pénzintézetek vesztesége csak tavaly 4,5 milliárd lej volt.

Georgescu szerint, ha a bankok az elmúlt időszakban „nem kétszerezték volna meg erőfeszítéseiket”, a hiány rendkívül „satnya” helyzetbe hozta volna a bankpiacot. A szakértő szerint a bankok részvényesei 1,8 milliárd eurónyi tőkehozzáadással orvosolták a problémát. „A rendszer most stabil, de ehhez a tulajdonosoknak keményen meg kellett dolgozniuk” – fogalmazott a kormányzó-helyettes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés