Hirdetés

CFR Marfă: egymásra mutogatnak

A hétvégén is folytatódott az egymásra mutogatás a Román Vasúttársaság teherszállító ágazata (CFR Marfă) privatizációjának ügyében: miközben Ramona Mănescu közlekedésügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a magánosítás kudarcba fullad, amennyiben a versenytárgyalásból győztesként kikerült GFR magán vasúttársaság a mai határidőre nem fizeti ki a 170 millió eurós különbözetet, a vállalat közleményben szögezte, hogy az esetleges kudarc az eladónak lesz köszönhető, ők valamennyi vállalásukat teljesítették.

Bálint Eszter

2013. október 13., 17:292013. október 13., 17:29

Mint a szaktárcavezető pénteken hangsúlyozta, ha nem történik meg a kifizetés, akkor nem folytatják a magánosítás folyamatát a Gruia Stoica üzletember tulajdonában levő vasúttársasággal, hanem újra meghirdetik a privatizációt. A GFR ellenben vasárnap kiadott közleményében ismételten leszögezte, ők a privatizációs szerződésben rögzített valamennyi előírásnak eleget tettek. Amint arról korábban beszámoltunk, a cég képviselői azt mondják, hogy a magánosítási szerződésben nem is szerepelt még kifizetési határidő, hanem abban állapodtak meg, hogy amint a Versenytanács rábólint a tranzakcióra, akkor fizetnek, s a kormány utólag tette be a vonatkozó határozatba az október 14-i időpontot. A GFR a vasárnapi közleményben úgy fogalmazott, hogy az állami vasúttársaság privatizációs bizottsága a Versenytanáccsal takarózik, mivel ő maga az, aki nem tartotta be a vállalásait.

Az ügyben egyébként pénteken találkoztak a testület és a GFR képviselői, ám vasárnapi lapzártánkkor még úgy látszott, hogy nem sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a tárgyalásokat. Gruia Stroica ismételten leszögezte, hogy a rendelkezésére áll a szükséges pénzösszeg, készek fizetni, de előbb meg kell vizsgálniuk, hogy az eladó betartotta-e a szerződési feltételeket. Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen előírásokat szeghetett meg a privatizációs bizottság, az üzletember nem tudommal válaszolt. Azt azonban ismételten határozottan leszögezte, hogy amennyiben a közlekedési minisztérium hétfőn kihirdeti a privatizáció kudarcát, be fogja perelni a román államot.

Amint arról beszámoltunk, Ramona Mănescu csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a határidőt semmiképpen nem hosszabbítják meg, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megegyezés alapján ugyanis a CFR Marfă privatizálását október 15-éig le kell zárni. A tárcavezető hozzátette: a határidő halasztását Cristian Ghibu államtitkár kezdeményezte, a módosítás azonban végül nem került napirendre a kormányülésen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés