Hirdetés

Bukarest a palagázra fogad

Gőzerővel lát neki a romániai gáz- és kőolajtartalékok kiaknázásának a kormány, amely szerint az ország legtöbb tíz éven belül függetlenné válhat energetikai szempontból. Az orosz gázimport csökkentése érdekében Bukarest a környezeti kockázatokat rejtő palagáz-kitermelésnek is nekivág.

Rostás Szabolcs

2013. június 13., 09:372013. június 13., 09:37

Kapóra jött a Ponta-kormánynak az amerikai energiahivatal (EIA) napokban nyilvánosságra hozott jelentése, amely minden eddiginél nagyobbra becsüli Románia palagáztartalékait. A washingtoni kormányszerv meg nem nevezett kutatásokra hivatkozva közölte: a hazai palagázmezők – amelyek Lengyel- és Franciaország után a harmadik leggazdagabbak Európában – 1 444 milliárd köbméterre tehetők, és ez a mennyiség a közel húszmillió lakosú ország fogyasztását száz évig fedezné. A Bukarestben eddig közzétett adatok szerint Románia földgáztartaléka 109,2 milliárd köbméter, ami mintegy 15 évre elegendő, a palagáztartalékokról pedig olyan becslések láttak napvilágot, miszerint meghaladják a 660 milliárd köbmétert. Az amerikai energiahivatal 113 milliárd köbméterre becsüli a földgáztartalékokat, továbbá úgy véli: a palagáz-kitermelés beindítása révén ötven százalékkal nőne a felszínre hozható kőolaj, tízzel pedig a földgáz mennyisége, amelyhez jelenleg nem férnek hozzá.

A washingtoni jelentés hátszelet ad a román balliberális kormány elmúlt fél évben megszabott energiapolitikájának, amelynek az EU állam- és kormányfőinek május végi csúcstalálkozója is lendületet adott. Az Európai Bizottság ugyanis szabad kezet adott a tagállamoknak, hogy belátásuk szerint alakítsanak ki törvényi szabályozást a palagázlelőhelyek felkutatása és kitermelése terén, tiszteletben tartva a környezetvédelmi előírásokat. Márpedig a Ponta-kabinet kisebb energiaforradalmat robbantott ki az elmúlt időszakban, amelyben a bányászati tevékenység újjáélesztésén – beleértve a verespataki ciántechnológiás színesfém-kitermelést – túlmenően központi szerep hárul a nem konvencionális szénhidrogének, elsősorban a palagáz kiaknázására.

A Fekete-tenger kontinentális talapzatán tavaly 42-84 milliárd köbméternyi gázt talált az OMV-csoporthoz tartozó Petrom olajcég és az amerikai ExxonMobil, a 2018-ban kezdődő kitermelésnek köszönhetően a gázmező mintegy tíz évre függetlenítené az országot az orosz gázimporttól. Bukarest azonban teljes energiafüggetlenségre törekszik. Számos nyugat-európai államhoz képest Románia jóval többet fizet az orosz importból származó gázért. A Gazprom jelenleg 420 dollárt számláz ezer köbméter földgázért Bukarestnek, miközben 400 euró alatti áron jutott az energiahordozóhoz Németország, Hollandia, Franciaország, Törökország vagy Ausztria. „El kell döntenünk, mit akarunk: a hazai lelőhelyeket kiaknázva olcsóbb földgázt juttatunk a lakosságnak, versenyképessé téve az ipart is, vagy továbbra is igényt tartunk a drága orosz importra\" – érvelt a palagázlelőhelyek kiaknázása mellett Victor Ponta, aki év elején oldotta fel kormánya palagáz-kitermelésre vonatkozó moratóriumát. A miniszterelnök szerint Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból függetlenné válik, ennek azonban az a feltétele, hogy az ország a térség legnagyobb energiahordozó-kitermelőjévé váljék.

Noha környezetvédők szerint a hidraulikus repesztéses módszer a környezetet és a lakosságot egyaránt veszélyezteti, a kormány Bihar, Vaslui és Konstanca megyében palagáz-kutatási és -feltárási engedélyt bocsátott ki az amerikai Chevron és más, külföldi társaságok számára. Az „ipari boom-ot\" hosszú ideje teljes mellszélességgel támogató Traian Băsescu kedden este a B1 televíziónak adott interjúban leszögezte: a kutatáson túlmenően az érintett cégek kitermelési engedélyt is kapnak, máskülönben számukra nem érné meg finanszírozni a feltárási munkálatokat. Az államfő hozzátette, a kormánynak mihamarabb lehetővé kell tennie az altalajkincsek kiaknázását, szerinte ugyanis az energetikai függetlenségnél csak az élelmiszer-biztonság fontosabb egy ország számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés