
Egyelőre még csak nem is körvonalazódik, ki lesz Románia következő miniszterelnök
Fotó: Gov.ro
Ilie Bolojan ismét miniszterelnöknek jelölhető, mert ezt nem tiltja az alkotmánybíróság – vallja Gabriel Andronache, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője.
2026. május 07., 14:592026. május 07., 14:59
A politikus csütörtökön egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben kifejtette, hogy az alkotmánybíróság 2020-as határozata szerint egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott miniszterelnök ismét megbízható kormányalakítással, ha jelölésével az államfő nem előre hozott választásokat akar kikényszeríteni, és a jelölt új parlamenti többséget tud maga mögé állítani. Andronache szerint ez utóbbi feltétel teljesülhet, mivel a PNL úgy döntött, hogy nem lép újabb koalícióra a Szociáldemokrata Párttal (PSD).
amely alatt módosulhat a parlament volt kormányfővel kapcsolatos álláspontja. „Ez a feltétel is hamarosan teljesül” – írta Andronache.
A frakcióvezető ebből azt a következtetést vonta le, hogy nincs alkotmányos akadálya Ilie Bolojan újabb kormányalakítási megbízásának.
Mint ismeretes, azok után hangoztatják sokan, hogy nem lehet újra miniszterelnöki tisztségre jelölni egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott kabinet kormányfőjét, hogy a Ludovic Orban vezette kormány 2020. február 5-én megbukott a parlamentben, ám Klaus Iohannis államfő másnap ismét őt bízta meg kormányalakítással. A lépés alkotmányossági vitát váltott ki. Az alkotmánybíróság akkor úgy határozott, hogy a második jelölés alaptörvénybe ütközött, mivel a parlament már megbuktatta az első kabinetet.
Cătălin Predoiu, a PNL első alelnöke eközben csütörtökön arról beszélt,

Nem számíthatunk arra, hogy gyorsan véget ér a politikai válság, amely azt követően robbant ki, hogy a kormányból két hete kilépett PSD az AUR-ral közösen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta az Ilie Bolojan vezette kormányt.
Újságírói kérdésre válaszolva Predoiu közölte: nem ajánlották fel neki, hogy a PNL miniszterelnök-jelöltje legyen. Mint mondta, ez a kérdés
A politikus elmondta, hogy a pártvezetés ülésén elfogadott határozat logikus volt, mivel az elítélte a bizalmatlansági indítványt, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) együtt támogatott. Szerinte a PNL-ben általános volt az a vélemény, hogy az indítvány rendkívül méltánytalan lépés volt a PNL-vel, a koalícióval, Ilie Bolojan miniszterelnökkel és mindenekelőtt Romániával szemben.

A kormányból két hete kilépett, majd azt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) okozta a válságot, így neki kell rá megoldást találnia – jelentette ki Ilie Bolojan.
Szerinte a 14 százalékos támogatottságú párt számára a miniszterelnöki tisztség jelenti azt a kulcspozíciót, amellyel megőrzi a politikai relevanciáját, és amelyen keresztül – ahogyan azt szerinte Bolojan is bizonyította – konkrét célokat lehet megvalósítani. Ezért szerinte szélesebb körű egyeztetésre van szükség arról, milyen formában tudná a PNL folytatni a kormányzást.
Kérdésre válaszolva Predoiu kijelentette, hogy „nulla a kockázat” a párt kettészakadásának. Hangsúlyozta, hogy a PNL-ben csupán eszmecsere zajlik, a viták kulturáltak, és a párt hagyományos módon teret ad a vélemények ütköztetésének.

Az állami cégek fölötti ellenőrzés megszerzéséért küzdő érdekcsoportok harca áll a kormánybuktatásig fajult romániai politikai csatározások hátterében – vélekedett a Krónika megkeresésére Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértője.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
szóljon hozzá!