
Célpont. Temesvár népszerű a nyugat-európai turisták körében
Fotó: Facebook/Dominic Fritz
Szűkebb költségvetésű utazók számára is készített kedvcsináló idei európai rangsort a globális szinten vezető multinacionális szálloda- és vendéglátóipari vállalat. Az izgalmasként ajánlott olcsó célpontok öttagú listájára Temesvár is felfért, közvetlenül Budapest előtt.
2024. március 13., 21:222024. március 13., 21:22
A világ 110 országában jelen lévő, több ezer vendéglátóipari egységet működtető óriás, az Accor hét európai állam 8000 turistája körében végzett felmérést idei terveik kapcsán. A kutatás alapján készült jelentés elején kiemelik: 2023-at „pozitív” évként könyvelheti el a kontinentális utazási ágazat, 94 százalékban „hozta” a pandémia előtti, 2019-es szintet, idén pedig az európai turizmus meg is haladhatja az öt évvel ezelőtt tapasztalt számokat. Ennek ismeretében az elemzés készítői szeretnének valamiféle útmutatást adni az utazóknak és szervezőknek, vendégfogadóknak.
A közvélemény-kutatásban brit, német, holland, francia, olasz, spanyol és lengyel turistákat faggattak idei terveikről, hozzáállásukról. A 8000 megkérdezett 54 százaléka jelezte, hogy idén többet költ utazásra, mint tavaly, és csupán 11 százalékuk tervez kisebb költségvetést. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a nagyvilágra kíváncsiak nem érzékelik az élet minden területén tapasztalt árnyomást, inflációt, drágulást. Az alanyok 87 százaléka jelezte, hogy valamilyen módon spórolni kíván úti költségei tekintetében.
A legtöbbjük elkerüli a nyaralási főszezont (34 százalék), vagy olcsóbb, kevésbé „menő” szálláshelyet foglal (27), csökkenti a „költőpénzt” (27), illetve szűkebb költségvetéssel is „kipipálható” turisztikai célpontokat keres fel (25). Utóbbi esetben a jelentés készítői konkrét úti célokat is megneveztek, mégpedig csupán ötöt.
Talán nem meglepő, hogy az ajánlóban kizárólag kelet-közép- és kelet-európai városok szerepelnek. A bánsági város sorrendben a listavezető észt Tallinn és a lengyelországi Krakkó után kapott helyet, Budapest és a georgiai Tbiliszi előtt.
A jelentésben olvasható rövid leírás szerint Temesvár – amelyet a virágok városa vagy forradalmi városként is emlegetnek – Románia harmadik legnagyobb települése, mely a szerb és a magyar határhoz közel fekszik.
Fotó: Facebook/Dominic Fritz
„Barokk építészetével és elbűvölő macskaköves utcáival és tereivel a város feltörekvő úti cél, amelyet gyakran »Kelet-Európa kis Bécsének« is neveznek. A város egy ókori római erőd helyén épült, és több mint 10 000 történelmi műemlékkel rendelkezik. 1880 és 1914 között a régió fő ipari, kereskedelmi, pénzügyi és kulturális központja volt” – olvasható a tájékoztatóban. Amelynek végén azt már nem említik meg, hogy abban az időszakban Temesvár Magyarországhoz tartozott.
A rövid leírások végén természetesen egy-két partnerhotelt is ajánlanak. Érdekesség, hogy a temesvári szállodánál szereplő kétágyas szoba + reggeli 112 eurós kezdőára magasabb, mint a Budapestnél feltüntetett 93 és 94 eurós ár. Előbbinél csak a Tbilisziben ajánlott 118 eurós díjszabás magasabb a listán.
A számos egyéb szempontot felvázoló, más megközelítés alapján is desztinációkat ajánló jelentés összegzésében úgy fogalmaznak: 2024 erős éve lesz az európai turizmusnak, amely folyamatosan alakulófélben van, ezért minden érintettnek nagy figyelemmel kell követnie a változásokat, az újabb és újabb trendeket.

A Jidvei az első romániai márka, amely felkerült a világ legjobb prémium borait és szeszes italait rangsoroló-népszerűsítő amerikai Luxury Lifestyle Awards top 100-as globális listájára.

Nem mindennapos kínálattal állt elő egy tengerentúli utazási iroda: Jules Verne népszerű regénye által megihletve, nyolcvan nap alatt a Föld körül jellegű mesés kirándulásra invitálja a turistákat, mégpedig luxusvonattal.
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
szóljon hozzá!