A magyar–román kereskedelmi forgalom meghaladta a 7 milliárd eurót 2012-ben – közölte a gazdasági minisztérium.
2013. június 23., 20:592013. június 23., 20:59
A szaktárca adatai szerint a tavalyi forgalom 7,33 milliárd euró volt, amiből 4,915 milliárd eurót tett ki a magyar export Romániába. A román kivitel Magyarországra 2,418 milliárd euró volt, és megduplázódott 2009 óta. Romániában egyébként mintegy 11 500 román–magyar vegyesvállalat működik, a romániai cégekben jegyzett magyar törzstőke értéke 650 millió euró. Magyarországon eközben több mint 6 ezer magyar–román vegyesvállalkozást jegyeznek a minisztérium által közölt adatok szerint.
Szabó Miklós, Magyarország bukaresti nagykövetségének külkereskedelmi attaséja a most közzétett adatsorok kapcsán az MTI-nek elmondta: a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2009 és 2012 közötti időszakban a Romániába irányuló magyar export 55 százalékkal nőtt, tavaly 4,822 milliárd euró volt a magyar kivitel értéke a 2009-ben jegyzett 3,106 milliárd euróhoz képest. A 2008-as nemzetközi gazdasági válság rányomta bélyegét a magyar–román kereskedelmi kapcsolatokra is – tette hozzá Szabó Miklós –, hiszen 2009-ben 4,401 milliárd euróra csökkent a forgalom összértéke az előző évi 5,493 milliárd euróról. 2012-ben viszont már csaknem 57 százalékkal nőtt a külkereskedelmi összforgalom értéke 2009-hez képest. „Magyar szempontból a külkereskedelmi egyenleg pozitív, évről évre a 200 millió euróval nő\" – mondta Szabó Miklós.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!