
Rontotta az idei évi világgazdasági előrejelzését legfrissebb prognózisában a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az euróövezet esetében viszont derűlátóbb adatokat közölt, Románia vonatkozásában pedig nem változtatott korábbi véleményén.
2013. október 09., 18:032013. október 09., 18:03
Azt, hogy miért alakul a korábban becsültnél rosszabbul a világgazdaság, a washingtoni pénzintézet szakemberei a feltörekvő országokban regisztrált elkeserítő adatokkal, illetve az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalt költségvetési és monetárisbizonytalansággal indokolták. „A világgazdaság növekedése lassú, s nem zárhatunk ki újabb válságokat” – mutat rá a negyedéves jelentés.
A Világgazdasági Kilátások (WEO) című elemzés szerint a világgazdaság átlagos növekedése az idén 2,9 százalék, 2009 óta a legkisebb ütemű lesz, jövőre pedig 3,6 százalék bővülés várható. Mindkettő 0,2 százalékponttal kisebb a júliusban jelzettnél. Az IMF rontott az Egyesült Államok gazdaságnövekedési kilátásain is, júliushoz képest az idei előrejelzést 0,1 százalékponttal 1,6 százalékra, a jövő évit 0,2 százalékponttal 2,6 százalékra fogta vissza. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint bár lassul a feltörekvő gazdaságok növekedése a korábban vártnál, így is a legmagasabbak között lesz globálisan. Az IMF szerint az orosz GDP idén 1,5 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő. Kína gazdaságnövekedése az idei 7,6 százalék után jövőre 7,3 százalék lesz. India GDP-je 3,8 százalékkal bővül idén és 5,1 százalékkal 2014-ben, Brazília gazdaságnövekedése 2,5 százalék lesz mindkét évben.
A washingtoni szakemberek szerint a román gazdaság idén 2 százalékkal bővül, hogy majd jövőre a növekedés üteme elérje a 2,2 százalékot. Mindkét adatot felfele módosította a mostani jelentés korábban 1,6, illetve 2 százalékosról növekedést vetítettek elő.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!