
Fotó: Boda L. Gergely
Béremelést ígért a pedagógusoknak Victor Ponta miniszterelnök, államfőjelölt alig egy héttel az államelnöki választások első fordulója előtt.
2014. november 11., 18:012014. november 11., 18:01
A Hotnews.ro hírportál beszámolója szerint Ponta és az általa vezetett kormány nyolc minisztere megállapodást írt alá a tanügyi szakszervezetekkel, amely szerint a kabinet jövő évtől 10 százalékkal emeli a pedagógusok bérét, módosítja a tantervet, illetve új oktatási törvényt dolgoz ki, amely lehetővé teszi a tanerőknek, hogy három évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugalomba vonuljanak juttatásaik csökkentése nélkül.
Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke elismerte, hogy a kormány tagjaival megegyezést írtak alá, és azt is elmondta: Ponta „ígéretet tett arra, hogy amennyiben megnyeri az államelnöki választásokat, a leendő kormányfő is rábólint a béremelésre”. Az érdekvédelmi szervezet vezetője rámutatott: a megállapodás az oktatási rendszer alkalmazottjai részéről semmiféle kötelezettséget nem feltételez, „kizárólag a kormánynak kell eleget tennie ígéretének”.
„Nem hiszem, hogy a leendő kabinet meg meri kockáztatni a megállapodás áthágását, hiszen éppen a költségvetésért felelős miniszter emlékeztetett arra, hogy 2016-ban két választás is lesz Romániában – a helyhatósági és a parlamenti” – fogalmazott Hăncescu.
A Hotnews.ro által megszerzett megegyezést október 27-én, az államfőválasztás első fordulója előtt egy héttel írták alá. A dokumentumot a kormány részéről Victor Ponta, Liviu Dragnea fejlesztési miniszter, Remus Pricopie oktatási tárcavezető, Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter, Ioana Petrescu pénzügyi, illetve Rovana Plumb munkaügyi miniszter, valamint Eugen Teodorovici uniós alapokért, Darius Vâlcov költségvetésért és Aurelia Cristea társadalmi párbeszédért felelős miniszter látta el kézjegyével.
A pedagógusok képviseletében ugyanakkor Simion Hăncescu mellett két másik országos tanügyi szakszervezet, valamint az egyetemi rektorokat tömörítő országos tanács vezetője írta alá a megállapodást.
Noha a jövő évi költségvetés még nem készült el, Ponta és kormánya vállalta, hogy 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is évente 10 százalékkal emeli a pedagógusok fizetését, a tanügyi rendszer többi alkalmazottjának bérét pedig a következő két évben összesen 35 százalékkal növelik, emellett évente fejenként legalább 100 eurót biztosítanak „a szakmai fejlődésre”.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!