Hirdetés

Beperelte Boagiu Şovát a Bechtel-szerződés miatt

Beperelte Anca Boagiu volt közlekedési miniszter (fotó) a jelenlegi kormány nagyberuházásokért felelős miniszterét, Dan Şovát, mivel Boagiu szerint Şova szándékosan elrejtette az észak-erdélyi autópálya megépítésére az amerikai Bechtel céggel 2003-ban megkötött szerződés eredeti példányát.

Balogh Levente

2013. augusztus 07., 16:572013. augusztus 07., 16:57

 

A volt tárcavezető közölte: szerdán benyújtotta a legfőbb ügyészségen a feljelentést Şova ellen. „Nyilvánosan azzal vádolom Dan Şovát, hogy elrejtette az eredeti, Adrian Năstase által 2003-ban aláírt Bechtel-szerződés eredetijét, ami a román kormány által aláírt szerződések egyik legdrágábbika volt. Dan Şova szándéka nyilvánvaló: meg akarja védeni egykori pártvezérét. Feltevődik a kérdés: kinek van a Szociáldemokrata Pártban (PSD) félni valója egy másik PSD-kormány által aláírt szerződéstől?\" – áll Anca Boagiu közleményében.

A politikusnő leszögezi: Şovának kötelessége nyilvánosságra hozni a teljes szerződést, beleértve az ügyletben részt vevő ügyvédi irodákkal kötött szerződéseket és a nekik járó díjazás összegét is, „legfőképpen a saját és az édesanyja cégéét\".

Mint arról beszámoltunk, a Şova vezette minisztérium múlt héten jelentette be, hogy nyilvánosságra hozta a Bechtellel megkötött, idén felbontott szerződést. Kiderült azonban, hogy az eredeti, 2003-as dokumentumot nem, csupán a 2006-os és 2011-es módosításokat tették közzé. Ezt Dan Şova később azzal indokolta, hogy egyszerűen nem találják az eredeti szerződést.

Anca Boagiu  erre  reagálva úgy nyilatkozott: ő pontosan tudja, hogy hol van a Bechtel-szerződés, Dan Şovának pedig azonnal le kellene mondania, ugyanis szándékosan megtéveszti az embereket a megállapodás nyilvánosságra hozása kapcsán. Boagiu a minisztériumi emeletet és a szobaszámot is megnevezte, ahol az eredeti szerződésnek a jogszabályok szerint lennie kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
Hirdetés